
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A beporzó rovarok pusztulásának számlájára írható az idő előtti halálozások egy százaléka, mintegy félmillió haláleset a világon – idézte egy új kutatás becsléseit a The Guardian online kiadása.
A mezőgazdasági termények háromnegyedének szüksége van a beporzásra, ám sok rovarfaj egyedszáma drámainak csökken, így a nem megfelelő beporzás 3-5 százalékos veszteséget okoz a gyümölcs-, zöldség- és a csonthéjasok termesztésében – állapította meg a kutatás.
A halálesetek nagyjából egy százaléka azért következik be, mert ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása csökkent a tudósok szerint, akik megvizsgálták a szívbetegségek, a stroke, a cukorbaj és egyes rákfajták miatti halálozásokat, melyek valószínűsége csökkenthető az egészséges táplálkozással. Ez az első tanulmány, amely a vadon élő beporzók pusztulásának emberi egészségre gyakorolt hatását számszerűsíti.
A kutatók a világ több száz gazdaságának adataira, a terméshozamok és az étrenddel összefüggő egészségügyi veszélyek információira, valamint az élelmiszerek világkereskedelmét nyomon követő számítógépes modell adataira alapozták a munkát.
“A kutatás megállapította, hogy a beporzók pusztulása olyan mértékben befolyásolja az emberi egészséget, mint más kockázati tényezők, köztük például a kábítószerek használata” – mondta Samuel Myers, a Harvard Egyetem közegészségügyi karának munkatársa, a tanulmány egyik vezető szerzője.
A kutató a megoldást a beporzóbarát gyakorlatokban: a gazdaságok virágmennyiségének növelésében, a rovarirtószerek, mindenekelőtt a neonikotinoidok használatának csökkentésében és a mezőgazdasági területek melletti természetes élőhelyek fenntartásában, helyreállításában látja.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Egy nagy lépéssel kerülünk közelebb a körforgásos gazdasághoz
Elkészült bennszülött növényeink leltára
Már 2027-ben átlépheti az 1,5 Celsius-fokos határt a globális felmelegedés
NAK Szántóföldi Napok és AgrárGépshow: Fókuszban a fenntarthatóság
A vízimadarak jelzik a vizes területek jellemzőit
Figyelmeztetnek a kutatók: Eltűnnek a hasznos pókok!
Vissza kell adni a folyóknak a természetes medret és valamennyi árteret
Javult az árvízi biztonság a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között
A tavalyi aszály nem tett kárt a hazai fehérgólya-állományban