
Pusztaötös a Hortobágyi lovas napok rendezvényen Hortobágyon 2022. július 16-án. MTI/Vajda János
Telt ház volt a hétvégén a hortobágyi kilenclyukú hídnál és a mátai lovaspályán: ezrek látogattak el a puszta legnagyobb nyári rendezvényére, a lovasnapok idei, háromnapos programsorozatára – jelezték a szervezők.
A lovasnapokat két év kényszerpihenő után rendezték meg ismét azzal a legfőbb céllal, hogy minél több érdeklődő előtt bemutassák a Hortobágyra jellemző pásztorkultúra múltját és jelenét, a mátai ménes lótenyésztő munkáját és fogatgyűjteményét.
A mátai lovaspályán rendezett felvonuláson egyebek mellett láthatták az érdeklődők a karikás ostoraikat pattogtató, lovaikat elfektető csikósokat, a kettes- és ötösfogatokat, és Debrecen város egykori díszhintóját is.
Az országos és nemzetközi díjugrató verseny mellett csikós bajnokságot is rendeztek, és elstartolt a hortobágyi vágta regionális selejtező futam is, amelynek a nyertesei az őszi Nemzeti Vágtán mérhetik össze tudásukat. A gyerekek kategóriájában Nyírbogát, a felnőttben Ceglédbercel lovasa végzett az élen. Mellettük a házigazda Hortobágy bronzérmes lovasa is ott lesz az országos döntőben.
Az 54. alkalommal megrendezett lovasnapokon hatszáz lovas mintegy ezer lóval versenyzett a pusztán, a lovasprogramok mellett négyszáz táncos szórakoztatta a vendégeket, a gyerekeket különféle kézműves programokkal várták, és nem volt hiány a bográcsokban rotyogó hagyományos pusztai eledelekből sem: a három nap alatt mintegy négy mázsa szürkemarha- és racka húsból készültek a pásztorételek a Kilenclyukú híd lábánál.
MTI
Néhány fotó kedvcsinálónak az eseményhez:

MTI/Vajda János

MTI/Vajda János

MTI/Vajda János
Címlapkép: MTI/Vajda János
Népszerű cikkek a rovaton belül
Sertésklónozásban látják a jövőt a kínaiak
Kékbúza-liszt és magyar rizstermékek a nürnbergi Biofach-on
Magyar fejlesztésű toxinvizsgáló forradalmasíthatja a gabonafélék ellenőrzését
Jön a PREGA! Még több tudás a precíziós gazdálkodásról
Megnyílt a 2025. év AGROmashExpo nemzetközi mezőgazdasági és mezőgép kiállítás
A meddőség és a penészgomba-toxinok közötti kapcsolatot vizsgálják
Átadták a Nemzet Gazdásza címet
A sárgahasú unka az év kétéltűje 2025-ben
„Ha csorog a Vince, tele a pince” – Szombaton kiderülhet, milyen szőlőtermés várható