
Kiskunfélegyháza, Dolgozó a Félegyházi Pékség Kft. kiskunfélegyházi üzemében MTI/Rosta Tibor
Újranyílik a népszerű mezőgazdasági kisüzemek támogatása elnevezésű pályázati kiírás – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Az Agrárminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes, kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segítő mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére irányuló pályázati kiírás 2022. február 14. és 2022. február 28. között újra megnyílik.
A miniszter szerint a Vidékfejlesztési program pályázati felhívásai közül ez az egyik legnépszerűbb. A kezdeményezésnek köszönhetően eddig több ütemben összesen 8 ezer támogatási kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók. A döntések folyamatosan születnek, így már csaknem 3800 érdeklődő részére folyósították a támogatás első részletét, ami több mint 4 millió forintot jelent nyertes pályázónként. Ennek köszönhetően már összesen mintegy 15,5 milliárd forint segíti a legkisebb termelőként működő gazdálkodókat terveik megvalósításában – tette hozzá Nagy István.
Kifejtette, a felhívás keretében 15 000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott egyösszegű átalány jellegű támogatásra lehet kérelmet benyújtani. A forrásra meghatározott kis üzemméretű őstermelők, mezőgazdasági termelőknek minősülő egyéni vállalkozók és szociális szövetkezetek pályázhatnak. Feltétel azonban, hogy a tartózkodási helynek, vagy székhelynek már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban vidéki térségben kell lennie.
A forrásokat a pályázók üzemméretük növelése érdekében többek között eszköz- és gépbeszerzésre, ültetvénytelepítésre vagy akár állatvásárlásra is elkölthetik – emelte ki a miniszter.
A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg.
MTI
Fotó: MTI/Rosta Tibor
Népszerű cikkek a rovaton belül
Már fizetik az erdőterületek Natura 2000 támogatását
Megkezdődött az agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodási támogatások előlegfizetése
A jövő év elején indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési pályázatok
November végéig lehet benyújtani a kárenyhítési kérelmeket
Részleges teljesítés után is fizethető támogatás az Agro-ökológiai Programban
Referenciaárak és átlaghozam-adatok a 2023. évi kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásához
Most indul egyes agrártámogatások előlegfizetése
Öt százalék kamattal elindult az Agrár Széchenyi Kártya MAX+
Október közepén indul az agrártámogatások előlegfizetése