
feedipedia.org
A tudósok szerint az enset, egy Etiópiában termő banánféle lehet az új szuperélelmiszer, és életmentő választ adhat az éghajlatváltozásra is – írta a BBC News.
Az Environmental Research Letters című folyóiratban megjelent új tanulmány szerint a banánhoz hasonló növény akár százmilliónál is több embert lenne képes táplálni a globális felmelegedés korában.
Az enset (Ensete ventricosum) növény, amelyet etióp vagy “hamis banánként” is emlegetnek, Etiópián kívül szinte ismeretlen, de az afrikai országban húszmillió ember tápláléka. A növény banánszerű termése nem ehető, de a keményítőtartalmú szárak és gyökerek erjeszthetők, kása, kenyér készítésére használhatók.
A kutatók úgy vélik: a növény sokkal nagyobb területen termeszthető Afrikában, hiszen az enset vadon élő rokonai, amelyeket emberi fogyasztásra nem tartanak alkalmasnak, egészen a kontinens déli részéig elterjedtek.
A kutatók modellezés és mezőgazdasági felmérések segítségével vetítették előre, hogy az enset a következő negyven évben potenciálisan akár százmillió embert táplálhatna. Egyúttal az élelmezésbiztonságot is növelné olyan afrikai országokban, mint Kenya, Uganda és Ruanda.
James Borrell, a Kew-i Királyi Botanikus Kertek kutatója egyetértett abban, hogy az enset jól jöhet szűkös időkben az élelmezésbiztonság növelésében. Hozzátette, a növényt néhány szokatlan tulajdonsága teszi különlegessé. “Bármikor elültethető, bármikor betakarítható és évelő. Ezért hívják az éhezés elleni fának” – magyarázta.
Az előrejelzések szerint a klímaváltozás komolyan befolyásolja az alapvető élelmiszernövények terméshozamát és eloszlását Afrikában és más kontinenseken. Ezért egyre nő az érdeklődés a táplálékot nyújtó új növények iránt, mivel az emberiség néhány alapvető növénytől függ. Az elfogyasztott kalóriák közel fele három növényhez köthető: a rizshez, a búzához és a kukoricához.
“Változatosabbá kell tenni azokat a növényeket, amelyeket világszerte használunk, mert jelenleg a termények nagyon szűk skálájára támaszkodunk” – figyelmeztetett Borrell.
MTI
Fotó: feedipedia.org
Népszerű cikkek a rovaton belül
USA jelentés: Az Európába érkező ukrán mezőgazdasági termékek jelentős része génmódosított összetevőkkel szennyezett
Az olaszok nem kérnek a műhúsból
Rekordmennyiségű kukoricakonzervet állított elő a Bonduelle idén
A tej élet, erő, egészség
Egyre több az olcsó import, egyre kevesebb a hazai termékek aránya a polcokon
Az igazi szuperélelmiszer: a gomba
Mesterséges intelligencia segítségével fejlesztettek pékárukat
Online élő kaszinó kontra hagyományos kaszinó: melyik kínál jobb élményt?
A sikeres online sportfogadás titkai: taktikák és trükkök