
MTI Fotó: Mészáros János
Rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási programról döntött a kormány: az agrár Széchenyi kártya programjában nagyon kedvező, csupán három százalékos kamattal vehetnek fel pénzt az aszálykárosultak. Ezt Nagy István agrárminiszter jelentette be a közösségi oldalán.
„A Kormányhivatalok által igazolt aszálykárral rendelkező növénytermesztők, valamint az összes állattartó újonnan felvett Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahiteléhez az Agrárminisztérium a szükséges mértékű, de legfeljebb tizennégy százalékos kamattámogatást biztosít, mindezt oly módon tesszük lehetővé, hogy a felvételre kerülő hitelek éves kamatterhe három százalék legyen” – mondta a tárcavezető.
A kiemelt támogatás a tervek szerint azokra az új kölcsönökre vonatkozik majd, amelyeket idén év végéig megkötnek.
A programhoz szükséges jogszabály-módosításokat az agrártárca soron kívül elkezdi, hogy a kedvezményes hitelhez minél hamarabb hozzáférhessenek a károsultak.
Szakemberek szerint az elmúlt 120 év legszárazabb időszaka volt az idei. Augusztus végéig 1 millió 300 ezer hektárnyi szántóról és ültetvényről jelentettek aszálykárt – a MAGOSZ szerint ilyenre még sosem volt példa Magyarországon.
Forrás: hirado.hu
Népszerű cikkek a rovaton belül
Meghosszabbodott a 2018-ban meghirdetett ÖKO támogatás kötelezettségvállalási időszaka
Véghatáridejéhez közeledik „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” pályázat beadása
Krízistámogatás a magyar halgazdálkodóknak
7 millió Ft vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak lovas turizmus fejlesztésére is külhoni szervezetek
Év végén érkezhetnek az első pályázatok szójatermesztésre
Ősszel igényelhetik az ukrán gabonaimport miatti uniós kompenzációt a gazdák
Több mint négymilliárd forintra pályázhatnak még a halgazdálkodási ágazat szereplői
Egyszerűbben juthanak földhöz a kezdő gazdálkodók
Krízistámogatás a magyar halgazdálkodóknak