
MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD
A talajkímélő gazdálkodásra ösztönző támogatásoknak a következő öt éves ciklusban a jelenleginél is szélesebb köre érhető majd el, kezdve a támogatható területek bővítésétől, az új agroökológiai programon át egészen az agroökológiai területek beruházási és fenntartási támogatásáig.
Az új Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó időszakában az agráriumra háromszor annyi forrás jut majd, mint korábban, ennek egy részét talajjavításra és – védelemre kell fordítani – mondta az Agrárminisztérium (AM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára Hódmezővásárhelyen, a Talajtani Vándorgyűlésen a tárca közleménye szerint.
A közlemény szerint a Magyar Talajtani Társaság és a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara által szervezett konferencián Juhász Anikó az agrárium következő öt évét meghatározó KAP-ról, az ennek részleteit tartalmazó Stratégiai Tervről, az erősödő zöld elvárásokról és a talajvédelemmel kapcsolatos vállalásokról tartott előadást. Szólt azokról a változásokról, amelyekhez alkalmazkodva kell majd a jövőben gazdálkodni, amelyek meghatározzák az agrártámogatások igénybe vételének feltételeit – írták az MTI-nek küldött közleményben.
Jelezték, hogy a helyettes államtitkár elsősorban azokról az intézkedésekről beszélt, amelyeket a gazdálkodóknak az őszi termelési döntéseik és a jövő év tavaszi támogatásigénylésük kapcsán fontos ismerniük. A talajkímélő gazdálkodásra ösztönző támogatásoknak a következő öt éves ciklusban a jelenleginél is szélesebb köre érhető majd el, kezdve a támogatható területek bővítésétől, az új agroökológiai programon át egészen az agroökológiai területek beruházási és fenntartási támogatásáig.
Juhász Anikó emlékeztetett, a nyári hónapokban folyamatosan jelentek meg azok a sajtóközlemények, amelyek segítik a termelőket, hogy felkészülhessenek az új támogatási időszakra és feltételekre. Fontosnak nevezte, hogy ezeket a talajtani szakma képviselői is megismerjék, hiszen a gazdálkodók és a szakpolitika egyaránt számít a Talajtani Társaság tudományos és szakértői bázisára – olvasható a tárca közleményében.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Megkezdődött az agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodási támogatások előlegfizetése
A jövő év elején indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési pályázatok
November végéig lehet benyújtani a kárenyhítési kérelmeket
Részleges teljesítés után is fizethető támogatás az Agro-ökológiai Programban
Referenciaárak és átlaghozam-adatok a 2023. évi kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásához
Most indul egyes agrártámogatások előlegfizetése
Öt százalék kamattal elindult az Agrár Széchenyi Kártya MAX+
Október közepén indul az agrártámogatások előlegfizetése
Hatmilliárdos pályázaton támogatják az élelmiszeripari beszállítók technológiai váltását