
A klímaváltozáshoz adaptálható, a száraz-kontinentális éghajlaton elterjeszthető növényfajok, fajták termeszthetőségét megalapozó, egyben a Pannon régió növényi genetikai állományának megőrzését és fenntartását szolgáló kutatás-fejlesztési projektet zárt le eredményesen a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. vezette konzorcium – közölte a társaság.
Ismertették, a k+f-projekt a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (GINOP), az EU 1,604 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával jött létre.
A projekttel egyedülálló együttműködési hálózatot teremtettek a magyar agrár k+f szektorban, továbbá tucatnyi új, piacosítható termék, módszer, technológia keletkezett, amelyek a következő években érik el árbevétel-növelő hatásukat a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt-nél – írták.
A több helyszínen zajló kutatásban a konzorciumvezető mellett a Debreceni Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Gabonakutató Nonprofit Kft. és a Soproni Egyetem vett részt. A megvalósítás több mint 4 éve alatt mintegy 160 kutató, szakértő és segítő személyzet, 22 kutatási téma mentén fejtette ki tevékenységét.
Tájékoztatásuk szerint a fejlesztéssel erősödött a hazai k+f infrastruktúra: tudáspark és kutatói törzsültetvény, a növények előnevelését szolgáló üvegházi infrastruktúra és gépészeti fejlesztések, kutatási célokat szolgáló öntözőhálózat épült ki, emellett vásároltak a kutatási célokat szolgáló gépeket, berendezéseket, mérési és laboratóriumi eszközöket.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Céget alapít a NAK a gazdálkodók vadkárköveteléseinek behajtására
2024-ben is lesz lehetőség a gazdálkodási napló egyszeri elektronikus feltöltésére
Az Alföldön egyszerre vannak belvizes részek és vízhiány
Fertőzött rókától veszett meg egy szarvasmarha Tiszakóródon
Szeptemberben rekordmértékben csökkentek az euróövezeti termelői árak
A felvásárlási árak, a pocokinvázió és az uniós előírások miatt is elégedetlenek a békési gazdák
Megváltoztak a vetésváltási és ugaroltatási szabályok, figyelni kell a jövő évi vetési tervek előkészítésénél
Több hullámban jelentős mennyiségű eső érkezik
Az őszi vetésnek egyre nagyobb szüksége lenn a csapadékra