
A pandémia okozta kényszerű kihagyás után augusztus 12. és 14. között ismét megrendezik a Kelet-magyarországi Agrárfórumot, valamint a Hajdú Nemzetközi Traktorhúzó Versenyt és a Nemzeti Amatőr Traktorhúzó Bajnokságot – közölték a szervezők sajtótájékoztatójukon.
Fórizs László alpolgármester elmondta, hogy a traktorhúzó verseny a nyári hajdúböszörményi programok egyik legjelentősebbike lesz, amelyet a Széchenyi Mezőgazdasági Szakiskola területén bonyolítanak le.
Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke hozzátette, hogy a nemzetközi versenyre tizenketten érkeznek Dániából, Hollandiából, Németországból és Olaszországból. A súlypad Olaszországból érkezik. Az a versenyző nyer, aki a 100 méteres távon a legmesszebb húzza el a 25 tonnás súlyt.
A helyi agrártermékeket és mezőgazdasági gépeket bemutató Hajdúsági Expót idén nem rendezik meg, de megtartják a Kelet-magyarországi Agrárfórumot, amelyen az agrárium helyzetéről lesz szó 4 szekcióban: állattenyésztés, növénytermesztés, élelmiszerfeldolgozás és agrártámogatások.
Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárkamara hajdú-bihari elnöke, a NAK országos alelnöke megjegyezte: az aszály kevés okot ad az ünneplésre, de reményét fejezte ki, hogy az agrárfórum témái termékeny tanácskozást eredményeznek majd.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Jövő héten NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow!
Miért az összes kaszinójáték között nyerőgépek a legnépszerűbbek?
Elkészült bennszülött növényeink leltára
Online kaszinók az éghajlatváltozás ellen? – Nem is olyan őrültség!
Módosítanák a vetési varjakra vonatkozó jogszabályokat
Hollandában már nem végezhetnek a tulajdonosok saját háziállataikkal
Megvan a gyilkos galóca ellenszere
Mezőgazdaság: Magyarország az agroökológiai termelési módszerek felé halad
Tanyaegyetem: egy online tanfolyam, amely megtanít kaszálni, hurkát tölteni, vagy kakast herélni