október 3, 2022

Nagy sláger a bio

zsír-szalonna-mangalica-bio biohús

Magyarországon is egyre népszerűbbé válik a biogazdálkodásFORRÁS: MTI/UJVÁRI SÁNDOR

Európa-szerte ugrásszerűen bővül a biotermékek iránti igény, amihez a termelésnek is igazodnia kell – közölte az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi).

Az intézmény az Ökológiai Mezőgazdasági Mozgalmak Nemzetközi Ernyőszervezete (IFOAM), és a svájci Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (FiBL) vizsgálata alapján sürgette a biogazdálkodás bővítését.

A közlemény szerint két éve Magyarországon 301 403 hektár, részarányosan 6 százalék volt az ökológiai művelésű területek aránya, ami az európai középmezőnynek felel meg.

Magyarországon több mint 5000 mezőgazdasági termelő, több mint 500 feldolgozó és csaknem 50 unión kívülről importáló vállalkozás állt bioellenőrzés alatt 2020-ban. Kiemelkedő ugyanakkor, hogy a gyümölcstermő ültetvények 11,5 százaléka, 7306 hektár ökoművelésű, amivel Magyarország területnagyság alapján a világ 10. legnagyobb mérsékeltövi biogyümölcs-termelője – írták.

A 2020-as adatokat tartalmazó összesítés szerint 74,9 millió hektáron 3,4 millió termelő foglalkozott ökológiai termeléssel világszerte. A legnagyobb ökológiai termőterülettel Ausztrália, Argentína és Uruguay rendelkezik, míg területhányadban Liechtenstein vezet 41,6 százalékkal, majd Ausztria következik 26,5 százalékkal, Észtország pedig 22,4 százalékkal a harmadik. Európában az ökoterületek nagysága 17 millió hektárral rekordot döntött. Az EU-n belüli 14,9 millió hektár a mezőgazdasági területek 9,2 százalékát fedi le. 2,5 millió hektárral Franciaország vezeti a rangsort a 2,4 millió hektáros spanyol, a 2,1 millió hektáros olasz, valamint az 1,7 millió hektáros német ökogazdálkodás előtt. A nemzetközi összesítés szerint 52 milliárd euróval a biotermékek európai piaca is csúcsot döntött 2020-ban. Éves összevetésben 15 százalék volt a bővülés, amit a közlemény azzal magyaráz, hogy a járvány alatt jelentősen nőtt az egészséges élelmiszerek iránti érdeklődés. A biotermékek piacának százalékos emelkedése sok országban tavalyelőtt volt először kétszámjegyű, és a keresletet a fogyasztók környezetvédelmi elvárásai is erősítik, az ÖMKi ezért bízik az ökotermelés további fejlődésében – tették hozzá.

MTI

Fotó: Magyarországon is egyre népszerűbbé válik a biogazdálkodás / FORRÁS: MTI/UJVÁRI SÁNDOR