
High-tech megoldások szolgálják a tehenek kényelmét a MATE új tejtermelő laboratóriumában - Fotó: MATE
A tehéntartás legkorszerűbb technikai megoldásait felvonultató úgynevezett precíziós tejtermelő laboratórium épült a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári kampuszán.
Közleményükben azt írták: a MATE és a Fino-Food Kft. tejipari vállalat 1,3 milliárd forintos projektjének részeként, 341 millió forintból kialakított létesítményben az állatok „vízágyas matracokon pihenhetnek”, minimális emberi közreműködéssel „stresszmentesen, saját bioritmusuknak megfelelően elégíthetik ki biológiai igényeiket”.
A laboratórium egyszerre segíti az agrárpálya népszerűsítését, szakemberek gyakorlati képzését, valamint a minél egészségesebb élelmiszerek előállítását – jegyezték meg, hozzátéve, hogy a tartási és fejési rendszer nagymértékben segíti az állattartással összefüggő döntések meghozatalát.
A MATE Gyuricza Csaba rektort idézve hangsúlyozta: feladatuk, hogy megismertessék a hallgatókkal a mezőgazdaságban csúcstechnológiát jelentő megoldásokat, és olyan szakembereket képezzenek, akik e tudás birtokában vannak, mert ez szolgálja a magyarországi agrárium versenyképességét.
A közlemény szerint Szommerné Egyed Linda, a Fino-Food Kft. ügyvezetője a beruházásról azt mondta, már rövid távon is érezhetők a fejlesztés pozitív hatásai: a létesítményből érkező tej a korábbiaknál magasabb minőséget képvisel.
A cég elkötelezett az ilyen előremutató beruházások mellett, mert olyan eredményekhez jut, amelyek segítenek jó döntéseket hozni, hozzájárulva a versenyképességük növeléséhez – tette hozzá.
Az egyetem Sziráki Bence, a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. ügyvezetőjét idézve kitért rá, hogy az agrárium hatalmas szakemberhiánnyal küzd. Fontos a robotizáció, mert azzal munkaerőt tudnak megspórolni.
A MATE precíziós tejtermelő laboratóriuma két állattenyésztővel és egy vezetővel működik – mutatott rá az ügyvezető.
A felsőoktatási intézmény közleménye szerint a fejlesztések nem állnak meg, a tervek szerint 2024-ben baromfi teljesítményvizsgálót, és saját takarmánykeverő üzemet is létrehoznának a kaposvári kampuszon.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Nyers húsból készült ételtől kaptak madárinfluenzát házimacskák
Újra megjelent a madárinfluenza Bács-Kiskun vármegyében
Vizes élőhelyek fejlesztésére nyert el támogatást a hortobágyi halgazdaság
Sertésklónozásban látják a jövőt a kínaiak
A kárpáti borzderes
Újabb településeken jelent meg Zalában a kiskérődzők pestise
Újabb vármegyékben jelent meg a madárinfluenza
Új szemléletű szarvasmarhatenyésztési technológiát dolgoztak ki
Megjelent Magyarországon a kiskérődzők pestise