
MTI Fotó: Krizsán Csaba
A 40 éves helybéli nő, 20 és 23 éves lányai, valamint két kutyájuk a Salzburg közelében fekvő Gastein-völgyben találkoztak össze egy tehéncsordával, amely megtámadta őket. A nő szinte azonnal meghalt. Lányai sérüléseket szenvedtek, de sikerült elmenekülniük és értesíteniük a rendőrséget.
A rendőrségi szóvivő a sajtó kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a két lányt rövid kihallgatás után helikopterrel kórházba szállították, és a szerencsétlenség körülményeit még vizsgálják.
A helyszínre érkezett mentőcsapat arra hívta fel figyelmet, hogy a sétálókat kísérő kutyák jelenléte a tehéncsordáknál komoly veszélyt jelent.
Ausztriában nem ez volt az első eset, hogy szarvasmarhacsorda ölt meg embereket. 2014-ben szintén egy osztrák, 2017-ben pedig egy német turistanő halt meg úgy, hogy a kutyáik társaságában sétáltak, amikor rájuk támadtak a tehenek. A német turista esete nagy visszhangot váltott ki, és a halálos sebet okozó tehén tulajdonosát felelősségre vonták, mert nem zárta le a legelőt, továbbá kártérítést kellett fizetnie az áldozat családjának. Az ítéletet azonban később felülvizsgálták, és a kártérítés összegét megfelezték, mert úgy ítélték meg, hogy a német turista felelőssége is megállapítható volt az ügyben.
A két baleset tanulságait levonva az osztrák kormány akkor külön turisztikai útmutatót adott ki, amelyben arra hívták fel a természetjárók figyelmét, hogy tartsák magukat távol a tehéncsordáktól, és ha kutyával vannak, mindig pórázon vezessék az állatokat.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Nyers húsból készült ételtől kaptak madárinfluenzát házimacskák
Nagy gond lehet, ha nem kapnak több nedvességet a talajok
A V4+ országok készek akár közös gazdatüntetésre is
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Február 1-jétől csatlakozhatnak a gazdálkodók a krízisbiztosítási rendszerhez
Húsüzemet függesztett fel a Nébih azonnali hatállyal
Eljárási díjjal egészülnek ki a fajtakísérleti vizsgálatok, itt vannak az árak
Új kiadvány a földforgalmi szabályok közti eligazodáshoz
Ismét segítik a kukoricatermelőket a számukra legjobb hibridek kiválasztásában