A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz (MAHOP Plusz) a 2021-2027 közötti időszakban a magyar halgazdálkodás támogatásának és fejlesztésének alapját jelenti. Ennek részeként a napokban megjelent „Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása” című pályázati felhívás az extenzív akvakultúrával foglalkozó vállalkozások, közjogi szervek és civil szervezetek számára biztosít forrást a halastavak természetiérték-fenntartó szerepének megőrzéséhez – tájékoztatott az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tárca csütörtökön kiadott közleményében.
Feldman Zsolt ismertette, hogy az önerőt nem igénylő, vissza nem térítendő forrást nyújtó felhívás célja a hagyományos technikákon alapuló extenzív tógazdasági haltermelés, a természet és a biológiai sokféleség megőrzésének és helyreállításának, illetve a tájképi elemek megóvása érdekében nyújtott szolgáltatásának támogatása.
Az elnyerhető támogatás úgy járul hozzá a halgazdálkodási ágazat likviditásához, hogy részlegesen kompenzálja a termelők természet- és környezetvédelmi, a vízgazdálkodási korlátozásokból fakadó hozamkiesését és a termelési költségnövekedést, de a természetvédelmi szempontból fontos fajok populációinak, és a megújuló természeti erőforrások fenntartása érdekében elmaradt vagy kieső jövedelmet is.
A támogatási kérelmek benyújtására 2024. október 25-től lesz mód
– részletezte az államtitkár.
A támogatás akár már 1 hektáros tóterület esetén igényelhető, feltétele pedig a természetvédelmi és biológiai sokféleség megőrzésének a felhívás műszaki tartalom szerinti, 5 évre történő vállalása. Az igényelhető támogatási összeg hektáronként és évenként 40 ezer forint.
A felhívás és a hozzá kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek elérhetőek a központi pályázati portálon, a támogatási kérelmek benyújtása az Elektronikus Pályázó, Tájékoztató és Kommunikációs Rendszeren (EPTK) keresztül lehetséges – olvasható az AM közleményében.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Ekkora támogatási előlegre számíthatnak a gazdálkodók
Az afrikai sertéspestis terjedésében a háztáji disznóvágás is nagy kockázatokat rejthet
Új támogatás nyílik a halágazatban
Akár évi 160 milliárd forinttal bővülhet az agrárium jövedelme a beruházási pályázatok révén
Véleményezhető a Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása című felhívás
Nébih: Huszonötezres állományt kell kiirtani idehaza, és még messze a vége
Mit tehetünk a madárinfluenza ellen?
A tejtermelő gazdaságok munkáját segítő rendszert fejlesztenek
Ismét támad a madárinfluenza, szigorú járványvédelmi intézkedések jönnek