
Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Újabb 700 millió forintot meghaladó támogatás segíti a tanyán élőket.
A magyar kormány kiemelt figyelmet szentel a vidéki településeken élők életminőségének javítására, a vidék népességmegtartó képességének erősítésére. Ennek érdekében a tanyák infrastrukturális fejlesztésének biztosítására vonatkozó pályázati felhívásnál folyamatosan születnek a támogatói döntések – hangsúlyozta közleményében az Agrárminisztérium (AM).
A napokban 178 kedvezményezettnek küldték meg a támogatói okiratot a 2017-ben megjelent és azóta folyamatosan elérhető, “Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései” című kiírás keretében.
Ezzel újabb 700 millió forintot meghaladó támogatás segíti a tanyán élőket. A konstrukció keretében a tanyákon megvalósuló háztartási léptékű villamos energia- és vízellátás kiépítését célzó, illetve szennyvízkezelési fejlesztések támogathatók – emlékeztetett az AM.
A szeptember 20-i módosítással 7 új szakasszal bővült a pályázati felhívás, így a támogatási kérelmek benyújtására 2023. június 5. napjáig lesz lehetőség. A hosszabbítással a tanyán élők életkörülményeinek javításához tehát továbbra is biztosított a pályázati lehetőség – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Meghosszabbodott a 2018-ban meghirdetett ÖKO támogatás kötelezettségvállalási időszaka
Véghatáridejéhez közeledik „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” pályázat beadása
Krízistámogatás a magyar halgazdálkodóknak
7 millió Ft vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak lovas turizmus fejlesztésére is külhoni szervezetek
Év végén érkezhetnek az első pályázatok szójatermesztésre
Ősszel igényelhetik az ukrán gabonaimport miatti uniós kompenzációt a gazdák
Több mint négymilliárd forintra pályázhatnak még a halgazdálkodási ágazat szereplői
Egyszerűbben juthanak földhöz a kezdő gazdálkodók
Krízistámogatás a magyar halgazdálkodóknak