
MTI FOTÓ: UJVÁRI SÁNDOR
Egy tótkomlósi tömőlúdtelepen igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a madárinfluenza vírusát – közölte a hivatal.
A közlemény szerint a 3080 tömőludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza esetleges megjelenésére.
Az állategészségügyi szakemberek megkezdték az állomány felszámolását, annak érdekében, hogy megakadályozzák a járvány továbbterjedését. Az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, valamint a kibővített megfigyelési körzetet.
A Nébih emlékeztett arra, hogy továbbra is hatályban vannak a korábbi madárinfluenza-kitörések miatt bevezetett korlátozások, valamint a kötelező tamponvizsgálatok Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye vírusmentes területein. Ezen túl az ország egész területén érvényben van a víziszárnyasok technológiai mozgatását megelőző, kötelező tamponvizsgálat.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Ismét megjelent a kéknyelv-betegség hazánkban
Hivatalos: Mentes Magyarország a ragadós száj- és körömfájás betegségtől
Emelkedtek a mezőgazdasági termékek árai az EU-ban