június 17, 2024

A fecskefészkek védelmére hívják fel a figyelmet

fecske-fecskefészek fecskevédelem

Füsti fecskék (Hirundo rustica) ülnek épülõ fészkükön Karancslapujtõn / MTI Fotó: Komka Péter

A rovarok elleni biológiai védekezésben óriási szerepe van a fecskéknek és a denevéreknek, ezért is aggasztó a települési fecskeállomány ezredfordulót követő megfeleződése.

A tavasz kiemelt fecskevédelmi időszak, amiben a lakosságnak és az önkormányzatoknak óriási szerepe és felelőssége van – hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleményében, amelyben emlékeztetnek: az utóbbi húsz évben a fecskék fele eltűnt Magyarországról.

Az elmúlt két évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára legalább minden második madár eltűnt az ereszek alól. A folyamat megfordítása közös érdekünk – hangsúlyozza az MME, kiemelve, hogy a tavasz közeledtével még van idő kihelyezni a műfészkeket, megtervezni és engedélyeztetni a fecskebarát falfelújítást, felszerelni az ürülékpotyogást megszüntető „fecskepelenkákat”.

A tájékoztatás szerint az MME a műfészkek és az ezekhez szükséges sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátok felkészülését az idei fecskevédelmi szezonra.

Az egyesület emlékeztetett arra, hogy

a rovarok elleni biológiai védekezésben óriási szerepe van a fecskéknek és a denevéreknek, ezért is aggasztó a települési fecskeállomány ezredfordulót követő megfeleződése. Ennek hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás, valamint a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll.

Azt írták, minden fecske legalább 1 kilogramm repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. Az MME számításai szerint Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat, ami azt jelenti, hogy legalább kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetben.

Az állománycsökkenés megállítását, megfordítását a meglévő természetes fészkek és telepek fokozott védelmével (a fészekleverések hatósági bejelentésével), valamint az ezek mellé még március-áprilisban kihelyezett műfészkekkel, sárgyűjtőhelyek létesítésével, valamint ürülékpotyogást megszüntető „fecskepelenkák” felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával segíthetik az emberek.

MTI

Fotó: MTI Fotó: Komka Péter