![Agrárminisztérium: a már elnyert pályázatokra nem terjed ki a Vidékfejlesztési programról kiadott tájékoztatás 1 tokaj hegyalja mádi Szent Tamás-dűlő](https://www.agrarkapu.hu/wp-content/uploads/2022/10/tokaj-hegyalja-madi-Szent-Tamas-dulo.jpg)
FOTÓ: MTI/SZIGETVÁRY ZSOLT
Az Agrárminisztérium (AM) a napokban tájékoztatta a Vidékfejlesztési Program pályázataira támogatási kérelmet benyújtott, de támogatást még el nem nyert gazdálkodókat, vállalkozásokat arról, hogy a Vidékfejlesztési program zárásához közeledve a pályázatok megvalósításánál milyen szempontokat érdemes figyelembe venniük. A figyelemfelhívás – szemben az ezzel kapcsolatban megjelent téves információkkal – nem vonatkozott a már támogatást elnyert és megkezdett beruházásokra – közölte az AM.
Az AM közleményében kiemelte, hogy jelenleg több olyan kockázati tényező is van, amely a pályázatok megvalósítását veszélyeztetheti. Így a gazdálkodóknak szükséges mérlegelniük azt, hogy a támogatással még nem rendelkező pályázatukat abban az esetben is meg tudják-e valósítani, ha a támogató döntés később születik meg, ezért a támogatás felhasználására a Vidékfejlesztési program közeledő zárása miatt – a korábbi gyakorlattól eltérően – sokkal rövidebb idő áll majd rendelkezésre.
Az AM előre felhívta a figyelmet arra, hogy a pályázatban vállalt határidők módosítására nem lesz lehetőség, így a pályázóknak kell megítélniük azt, hogy a megvalósítás vállalt határidejét tartani tudják-e vagy sem – tették hozzá.
A közlemény szerint a beruházások megvalósításának elősegítése érdekében a minisztérium nagyfokú rugalmasságát jelzi, hogy eddig közel 4500 beruházási projekt esetében járult hozzá a Vidékfejlesztési program irányító hatósága a pályázatban vállalt határidők módosításához, ezzel segítve elő több, mint 500 milliárd forintnyi támogatásban részesült beruházás megvalósulását. A program zárásához közeledve az eddigi rugalmasságra már nem lesz lehetőség.
Az AM kiemelte, hogy a Közös Agrárpolitika stratégiai tervének elfogadásával 2023-2027 között újra lesz lehetőség arra, hogy a beruházók már eltervezett, de még megvalósítás előtt álló mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztéseik olyan kedvező feltételekkel részesülhessenek támogatásban, amely feltételek egyértelműen biztosítják a pályázatok sikeres megvalósítását.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Kedvező változások a juhágazat támogatási rendszerében
Új pályázati kiírás segíti az agráriumhoz kapcsolódó társadalmi vállalkozásokat
Megjelent a kertészeti ültetvények telepítését támogató új pályázati kiírás
50 milliárdos pályázat a hazai kertészeti termelés fejlesztésére
Megjelent a fiatal erdők állománynevelését támogató pályázati felhívás
Megjelentek a feldolgozóüzemek beruházásait támogató pályázati kiírások
Az agrárium kihívásaira keres újszerű megoldásokat a NAK programja
Hamarosan megjelennek az első LEADER helyi felhívások
Társadalmi egyeztetésen a földhasználatváltást elősegítő mezőgazdasági beruházásokat támogató kiírás