
MTI/Balázs Attila
Az EU célja a tisztább energiaforrások használatának előmozdítása és a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentése, a klímasemleges halászati és akvakultúra-ágazat kialakítása, valamint az ágazat tengeri ökoszisztémákra gyakorolt hatásának csökkentése. Nem utolsó sorban pedig az ágazatot vonzó munkahellyé tegyék a fiatalabb nemzedékek számára.
Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot terjesztett elő az uniós halászati és akvakultúra-ágazat fenntarthatóságának és ellenálló-képességének javítására – közölte az uniós bizottság.
Virginijus Sinkevicius környezetvédelemért felelős uniós biztos brüsszeli sajtótájékoztatóján az intézkedés bemutatásakor elmondta, az EU célja a tisztább energiaforrások használatának előmozdítása és a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentése, a klímasemleges halászati és akvakultúra-ágazat kialakítása, valamint az ágazat tengeri ökoszisztémákra gyakorolt hatásának csökkentése.
A javaslatok középpontjában szerepel az is, hogy az ágazatot vonzó munkahellyé tegyék a fiatalabb nemzedékek számára – közölte.
Tájékoztatása szerint intézkedések támogatják azt a törekvést, hogy a halászati és akvakultúra-ágazat nettó nulla kibocsátású ágazattá váljon 2050-re. Segítik az ágazatot az energetikai átállás felgyorsításában az üzemanyag-hatékonyság javítása és a megújuló, alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokra való átállás révén – közölte.
Az Európai Bizottság vonatkozó közleménye szerint a testület cselekvési tervet is előterjesztett, hogy az EU környezetvédelmi célkitűzéseivel összhangban csökkentse a halászati tevékenységek tengeri ökoszisztémákra gyakorolt káros hatását. Célja elsősorban a halászat tengerfenékre gyakorolt kedvezőtlen hatásának csökkentése – írták.
Az uniós bizottság felszólította a tagállamokat, hogy hozzanak állományvédelmi intézkedéseket a védett tengeri területek hatékony megőrzésére és kezelésére. Az erőfeszítéseknek magukban kell foglalniuk a halak ívási és ivadéknevelő területeinek védelmét, a halpusztulási arányok csökkentését, valamint az érzékeny fajok és élőhelyek fő területeinek helyreállítását. A tagállamoknak emellett biztosítaniuk kell, hogy legkésőbb 2030-ig valamennyi védett tengeri területen fokozatosan megszüntessék a fenékhalászatot, és azt egyetlen újonnan létrehozott védett tengeri területen se engedélyezzék. Az első intézkedéseket már 2024 márciusáig meg kell hozni az élőhelyvédelmi irányelv szerinti Natura 2000 területekre vonatkozóan – tették hozzá.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Precíziós tejtermelő laboratórium épült Kaposváron
Békés vármegyében is megjelent a madárinfluenza
Terjed a madárinfluenza Hajdú-Biharban
Ismét madárinfluenza-veszély, zártan kell tartani a baromfikat!
Rezisztens baromfi lehet a megoldás a madárinfluenza ellen
Merre tovább európai állattenyésztés?
Az EU beengedi az ukrán tojást, miközben tovább szigorítaná a saját termelőire vonatkozó előírásokat
Videósorozat az állattenyésztéssel és húsfogyasztással kapcsolatos tévhitek eloszlatására
VI. Magyar Szürke Szarvasmarha a Kárpát-medencében Nemzetközi Konferencia