június 20, 2024

Az Euro 2024 elkötelezett a fenntarthatóság mellett?

uefa

Alig néhány hét választ el bennünket a labdarúgó Európa-bajnokság kezdetétől. A fociláz egyre inkább uralkodik el az embereken. Sokakat azonban nemcsak az foglalkoztat, hogy kedvenc nemzeti válogatottjuk milyen eredményt ér el a kontinensviadalon, hanem az is, hogy mindez mennyire fogja megterhelni a környezetet.

A szervezők eddig mintegy 2,7 millió belépőjegyet bocsátottak forgalomba az Eb 51 meccsére, mellettük további hétmillió látogatóra számítanak a szurkolózónákban és a kísérőrendezvényeken. Már ennek az embertömegnek az érkezése a németországi városokba hatalmas ökológiai lábnyomot fog hagyni, hiszen sokan repülőre szállnak, a meccsek közötti időben készételeket, előrecsomagolt gyorskajákat esznek, műanyag flakonos vagy dobozos italokkal csillapítják szomjukat. Ezek azonban csak a mindennapi apró bosszúságok, amelyeket nem is olyan nehéz orvosolni: szelektív hulladékgyűjtőkből igazán nincs hiány Németországban, újratölthető kulacsokról is mindenki hallott már.

A közlekedés hagyja a legnagyobb karbonlábnyomot

Sokkal fontosabb, hogy a 2024 es labdarúgó európa bajnokság szervezői elkötelezettek a fenntarthatóság mellett. Philipp Lahm, a szervezőbizottság elnöke már évekkel ezelőtt beszámolt arról, hogy a fenntarthatóság elsődleges szempont lesz a torna tervezése és lebonyolítása folyamán egyaránt. Az első lépés ebbe az irányba az volt, hogy noha tíz városban zajlanak majd a meccsek, Németország egyetlen új stadiont sem épített a bajnokságra, hanem a már meglévő arénákban szervezi meg a mérkőzéseket.

Emellett a szervezők ügyeltek arra is, hogy a labdarúgó-válogatottaknak minél kevesebbet kelljen a utazniuk a csoportkörök meccseinek helyszínei, azaz az egyes városok között. Így nemcsak a focisták számára vált kényelmesebbé a mérkőzések közötti időszak, de a szurkolóknak is kevesebb időt kell utazással tölteniük.

vonat

Az UEFA is partnernek bizonyult annak az elképzelésnek a megvalósításában, hogy a foci által kínált izgalmak összhangba kerüljenek a szervezet környezeti felelősségvállalása iránti elkötelezettségével annak érdekében, hogy egy zöldebb és fenntarthatóbb Európa-bajnokságot nézhessünk végig. Ennek érdekében kötött szponzorációs megállapodást például az egyik legjelentősebb, elektromos autókat gyártó vállalatával.

Az UEFA emellett a német vasúttársasággal is megállapodott, hogy a szurkolókat arra biztassák: utazzanak vonattal nemcsak Németországba, de az országon belül, a meccshelyszínek között is. A buzdítás természetesen nemcsak szóbeli: az UEFA tekintélyes kedvezményt is biztosít azoknak, akik ezt a fajta közlekedési eszközt veszik igénybe.

Jelentős vállalás az UEFA részéről, hogy 32 millió eurót fordít a labdarúgó eb fenntarthatósági céljaira. Ebbe az összegbe beletartozik a már említett vonatjegy-kedvezmény biztosítása mellett az is, hogy a helyi közlekedésben 36 órás ingyenes jegyeket biztosítanak mindenkinek, aki jegyet vett valamelyik meccsre.

Meglehetősen komoly vállalás ez a fenntarthatóság szempontjából, hiszen a szén-dioxid-kibocsátás harmadáért éppen a közlekedés felelős egy-egy ilyen nemzetközi rendezvény esetében: a 2024 es labdarúgó európa bajnokság szervezőinek elemzései is azt mutatják, hogy a kibocsátott karbonlábnyom mintegy 80 százalékát éppen a közlekedésből eredő szén-dioxid-kibocsátás fogja okozni.

Így aztán nem is meglepő, hogy több nemkormányzati szervezet fordult a közelmúltban azzal a kéréssel saját nemzeti válogatottjához, hogy fenntartható módon utazzanak a meccsekre, a vasutat részesítve előnyben a repülőgépekkel szemben. Ezzel a sportolók is jó példát mutatnának rajongóiknak.

Idén még a focilabda is „zöld” lesz

De nemcsak a közlekedést célozzák a szervezők fenntarthatósági törekvései: az Eb-n láthatjuk majd azt a high-tech focilabdát is, ami a pontosabb játékvezetői döntések meghozatalát segíti. Technikai jellemzői mellett legalább ennyire fontos tény, hogy a labda elkészítése is környezetbarát: annak gyártásához újrahasznosított poliésztert, vízbázisú festéket, kukoricarostot, cukornádat és fapépet használtak fel.

Mindemellett a szervezők azzal is tisztában vannak: ahhoz, hogy az ígéretekhez híven ez legyen minden idők legfenntarthatóbb Eb-je, a szurkolók többségének otthon kell hagynia az autóját. Emiatt az UEFA a stadionok egy részénél nem biztosít nyilvános parkolóhelyeket a szurkolóknak, ahol azonban mégis, ott igencsak borsos áron lehet majd helyet foglalni: a 24 eurós díjból pedig öt eurót a szervezet klímavédelmi célokra adományoz.

A szervezők tehát igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, hogy minél környezetbarátabb legyen a kontinensviadal, még azon az áron is, hogy ez a szurkolók számára esetleg kényelmetlenségekkel járhat. Azt azonban majd csak az utolsó sípszó után, az összegzéseket követően lehet majd pontosan megállapítani, hogy ebben mennyire voltak sikeresek, s hogy tényleg az idei lesz-e a valaha volt legzöldebb Európa-bajnokság.

Fotók: Pixabay