
Fotó: Upside Foods
Az olasz parlament betiltotta a mesterséges hús gyártását és kereskedelmét. Az Európai Unióban Olaszország az első, amely nemet mondott az úgynevezett tenyésztett hús és az abból származó készítmények gyártására és forgalmazására a római parlament alsóházában tartott szavazással.
A képviselőház 159 igen, 53 nem szavazattal és 34 tartózkodással elfogadta a Francesco Lollobrigida mezőgazdasági miniszter nevével fémjelzett törvényt.
A laboratóriumban, őssejtből tenyésztett hús betiltását az elsők között a Coldiretti kistermelői szövetség szorgalmazta. A kérdés az utóbbi években komoly politikai vitát eredményezett, és a törvény megszavazása sem volt feszültségmentes.
A voksolás alatt a képviselőház épülete előtt tüntettek a Coldiretti tagjai, valamint a +Europa nevű párt politikusai Benedetto Della Vedova elnök vezetésével.
A +Europa tüntetői azt hirdették, hogy a mesterséges hús ellenzői „a tudatlanságot tenyésztik, a mesterséges hús betiltása tudományellenes és Olaszország-ellenes”.
A Coldiretti hangoztatta, hogy
Olaszországban az élelmiszerek a kultúra és a hagyomány szerves részeit képviselik, és a minőségi termékek védelme elsődlegesnek számít.
A szemben álló tüntetők között a Coldiretti elnöke, Ettore Prandini először összeszólalkozott Benedetto Dalla Vedovával, majd lökdösni kezdték egymást. A rendőrség beavatkozása csillapította az indulatokat.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Magyar fejlesztésű toxinvizsgáló forradalmasíthatja a gabonafélék ellenőrzését
Jön a PREGA! Még több tudás a precíziós gazdálkodásról
Megnyílt a 2025. év AGROmashExpo nemzetközi mezőgazdasági és mezőgép kiállítás
A meddőség és a penészgomba-toxinok közötti kapcsolatot vizsgálják
Átadták a Nemzet Gazdásza címet
A sárgahasú unka az év kétéltűje 2025-ben
„Ha csorog a Vince, tele a pince” – Szombaton kiderülhet, milyen szőlőtermés várható
A hosszú távú nyeremények titkának megfejtése az online kaszinókban
Kurta baing az év hala 2025-ben