február 26, 2024

Duplájára emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ összege

Széchenyi Kártya Program MAX

Fotó: kavosz.hu

Duplájára, 50 millióról 100 millió forintra emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ maximálisan adható hitelösszege, és lehetővé válik az új, tisztán elektromos személyautók finanszírozása is – jelentette be Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója hétfőn az MTI-nek küldött közleményben.

A közlemény szerint az államilag támogatott Széchenyi Kártya Program MAX+ a piacon elérhető legkedvezőbb árazással és feltételekkel, a maximum 10 éves futamidő végéig évi 1,5-5 százalékos fix kamat mellett, célzott módon biztosítja a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásaihoz, fejlesztéseihez szükséges forrásokat. Továbbá a legkisebb mikrovállalkozások számára is lehetővé teszi beruházási elképzeléseik megvalósítását – tették hozzá.

Kiemelték: a programon belül érhető el a megújult Széchenyi Mikrohitel MAX+, amely kifejezetten a hazai mikro-, és kisvállalkozások, sőt akár kezdő vállalkozások fejlődését segítő állami kamat-, kezelési költség- és kezességi díj támogatásban részesített beruházási hitel. Ez a hitel szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas. Finanszírozható főbb hitelcélok agrár és nem agrár vállalkozások számára: klasszikus beruházási célok (például ingatlan vásárlás, építés, fejlesztés, új vagy használt gépek, berendezések, egyéb tárgyi eszközök vásárlása, beszerzése is), illetve forgóeszköz beszerzés a hitelösszeg 20 százaléka erejéig, valamint a feltételeknek megfelelő korábbi beruházási hitelek vagy pénzügyi lízing kiváltása is megengedett – részletezték.

Felhívják a figyelmet arra is: megkezdődik a lehetséges új, tisztán elektromos meghajtású személygépkocsik finanszírozása is maximum nettó 25 millió forint vételárú járművekre, minimum 10 százalék önerővel, a konstrukció szabályzata szerinti, 2021 végéig vagy korábban alapított vállalkozások számára.

A Széchenyi Mikrohitel MAX+ a teljes futamidő alatt fix kamatozással, évi 5 százalék nettó ügyleti kamatszinten, a konstrukció szabályzatában rögzített egyéb díjtételek mellett érhető el. Az igényelhető hitelösszeg ügyletenként legfeljebb 100 millió forint. A hitel maximális futamideje 120 hónap – közölte a Kavosz.

MTI