
Brillante Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny Facebook
Elindult a nevezés a Brillante – 2023 Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenyre, az esemény évek óta a Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvénye. A szervezők idén visszatérnek a pandémia előtti gyakorlathoz, így a 23. Gyulai Pálinkafesztivált tavasszal, május 26-28. között rendezik meg.
A versenyen idén is keresik a legjobb bérfőzetett párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, valamint a legeredményesebb bérfőzdét. Díjazzák a legjobb kereskedelmi pálinkát és a legeredményesebb kereskedelmi főzdét is.
Az év gyümölcse idén a meggy, a legjobb abból készült párlatot külön díjazzák majd – olvasható a rendezvény honlapján.
A fődíjak mellett kategóriagyőzteseket is hirdetnek, illetve arany, ezüst, bronz minősítéseket is kiosztanak.

Nevezni bárhonnan lehet, az elmúlt években érkeztek már minták Szlovákiából, Romániából, Szerbiából, Ukrajnából és Izraelből is. Tavaly rekordszámú nevezés érkezett a versenyre, 989 mintát küldtek be.
A beérkezett mintákat számítógépes adatbázisra építve szakmai zsűri bírálja április 21-22-én. Megvizsgálják, hogy a termék ízében, illatában tiszta-e, és hogy érezhető-e rajta az alapanyagként használt gyümölcs karaktere. Emellett a textúrát és az összbenyomást pontozzák. A minták beküldésének határideje április 14-e, az eredményhirdetés május 27-én lesz.
A versenyszabályzat ITT érhető el.
MTI / Agrárkapu
Népszerű cikkek a rovaton belül
Kezdődnek a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok
A szokás hatalma: Rutinok kialakítása, amelyek megmaradnak
Fizetési módok magyar játékosok számára
3 dolog, amit sosem hallottál még a patkányokról
Szavazzon az Az Év Szaktanácsadójára!
Hétvégén Kiskunfélegyházi Libafesztivál
DJ keveri a zenét a vásárláshoz Budapest egyik leghangulatosabb termelői piacán
Több mint 200 fajtát mutattak be a pécsi csemegeszőlő-kiállításon
Az állatok által beporzott gyümölcsök lényegesen jobb minőségűek