![Fedett piac épül Sásdon 1 zöldség piac](https://www.agrarkapu.hu/wp-content/uploads/2022/02/zoldseg-piac.jpg)
MTI
Több mint kétszázmillió forintos beruházás keretében kezdődik meg új, fedett piac építése Sásdon – közölte a Baranya Megyei Önkormányzat az MTI-vel.
A Terület- és településfejlesztés operatív program (Top) támogatásával megvalósuló beruházásban konzorciumi partnerként részt vevő helyhatóság közleménye szerint a 2023 tavaszára elkészülő, a Mecsek-Hegyhát térségének termelőit, kiskereskedőit szolgáló létesítmény 336 négyzetméteren működik majd.
A közleményben Őri Lászlót, a Baranya Megyei Önkormányzat elnökét idézve azt írták, hogy 2014 és 2020 közötti fejlesztési időszakban kilenc helyszínen több mint kétmilliárd forint támogatással épültek vagy újultak meg piacterek Baranyában, így például Harkányban, Komlón, Szászváron, Bükkösdön és Sellyén is.
A politikus szerint a megyei agrárvállalkozások sikerességéhez szükség van helyi piacokra is, ezek a fejlesztések pedig mind azt a célt szolgálják, hogy segítsék a baranyai termelőket még inkább helyzetbe hozni.
MTI
Címlapkép: Illusztráció / MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Tovább szűkült a termőföld-piac
Fedezi a belföldi szükségletet az idei meggytermés
Hosszú lesz a sárgabarack idei szezonja
Olcsó import tojásokkal veszélyezteti a magyar piacot a Penny Market
Emelkedő gabonaáraknál nem érdemes a készleteken ülni
Szakmai nap és piacbemutató: fókuszban a termelői piacok
Csökkenek az árak a zöldségpiacon
A kiskertekbe vásárolt vetőmagok értéke megközelíti az 5 milliárd forintot
Húsz százalékkal emelte dohányfelvásárlási árait idén a Dofer Zrt.