Egy több mint száz klímavédelmi szervezetet tömörítő csoport arra szólította fel a legnagyobb bankokat, hogy állítsák le egyes agrárcégek finanszírozását, így hozzájárulva a lakosság hús- és tejfogyasztásának csökkentéséhez. Természetesen a klímavédelem jegyében.
A Friends of the Earth által vezetett, több mint 100 klímavédelmi csoportot tömörítő szervezet nyílt levelet intézett olyan bankóriásokra, mint a JPMorgan Chase, a Citigroup és más magánbankok, hogy
hagyjanak fel a globális hús- és tejipari vállalatok finanszírozásával.
A Agriculture Dive jelentése szerint a csoport szerint a pénzintézetek hitelezési tevékenysége ugyanis aláássa a környezetvédelmi kötelezettségvállalásaikat. A nyílt levélben felszólítják a bankokat, hogy állítsanak le minden olyan finanszírozást, amely segíti az ipari állattenyésztés bővülését. Azt is követelik a pénzintézetektől, hogy írják elő a hús-, tej- és takarmányipari ügyfeleiknek, hogy hozzák nyilvánosságra éghajlatvédelmi intézkedési terveiket.
A levél szerint a megnövekedett hitelezés lehetővé tette, hogy a világ legnagyobb kibocsátói növeljék működésüket és kibocsátásukat. A Profundo és a Feedback Global kutatása arra mutat rá, hogy 2019 és 2022 között a pénzintézetek 15 százalékkal több hitelt nyújtanak a legnagyobb hús-, tej- és takarmányipari vállalatoknak, mint az előző négy évben. A hús- és tejágazatnak nyújtott 134 milliárd dollárnyi hitelből és kockázatvállalásból több mint a fele a Bank of America, a Citigroup és a JPMorgan Chase nevéhez fűződik.
„Az ipari állattenyésztő vállalatok összeegyeztethetetlenek bolygónk biztonságos jövőjével, ezért itt az ideje, hogy a bankok és a befektetők elzárják a csapokat, és abbahagyják a növekedésüket lehetővé tevő finanszírozást”
– mondta Martin Bowman, a Feedback Global vezető politikai és kampánymenedzsere egy nyilatkozatban.
A Slay News korábban arról is beszámolt, hogy
egy kormányzati jelentés az összes repülőtér bezárását, valamint a hús- és tejtermékek fogyasztásának teljes betiltását követeli a lakosság körében, hogy megfeleljenek a globalista „Net Zero”-nak.
A jelentést az Oxfordi Egyetem és a londoni Imperial College készítette az Egyesült Királyság kormánya számára, és egy ütemtervet határoz meg, amely meghatározza, hogy mikorra kell elérni bizonyos célokat. A jelentés szerint például azon kívül, hogy összes repülőteret be kell zárni, és a marha- és bárányhús fogyasztását illegálissá kell tenni, jelentős korlátozásokat kell bevezetni a mezőgazdaságban, és nem szabad új épületeket sem építeni – írja a V4na.com hírügynökség.
Népszerű cikkek a rovaton belül
Az integrált vízgazdálkodást segítő magyar-szerb projekt indult a Tisza mentén
Felmérés: A termelők szerint is fontos a vizek megtartása
Az afrikai sertéspestis terjedésében a háztáji disznóvágás is nagy kockázatokat rejthet
Új támogatás nyílik a halágazatban
Öt mintaprojekt indul vizek visszatartására
Nébih: Huszonötezres állományt kell kiirtani idehaza, és még messze a vége
Mit tehetünk a madárinfluenza ellen?
A tejtermelő gazdaságok munkáját segítő rendszert fejlesztenek
Ismét támad a madárinfluenza, szigorú járványvédelmi intézkedések jönnek