
Fotó: police.hu
Nyolc, földárveréseket befolyásoló férfit hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség Bács-Kiskunban – közölte hétfőn a vármegyei rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
A tájékoztatás szerint a hatóság tudomására jutott, hogy földárverésekkel összefüggésben olyan „érdeklődők” jelentek meg, akik spekulatív céllal akarták befolyásolni a licitet. Előre jelezték a tényleges vételi szándékkal jelentkezőknek, hogy ha kapnak egy meghatározott összeget, akkor nem vesznek részt a liciten, de amennyiben nem kapják meg a pénzt, akkor felverik az árat.
Vélhetően többször megtörtént, hogy tényleges érdeklődők fizettek komolytalan licitpartnereiknek.
Az ügyben a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának nyomozói három vármegyei férfi ellen vesztegetés elfogadása miatt indítottak büntetőeljárást. A rendőrök a nyomozás során öt olyan férfihoz is eljutottak, akik fizettek a kamulicitálóknak, őket vesztegetéssel gyanúsították meg.
A gazdasági nyomozók a bűnösen szerzett vagyont lefoglalták. A főkapitányság rendőrei a napokban befejezték az ügyet, amelyet vádemelési javaslattal küldtek meg a főügyészségnek.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Nagyszabású fejlesztés indul a Batúz-tanyán
Idén sem kell mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat fizetni öntözési célú vízfelhasználás esetén
A száj- és körömfájás betegség hatására romlottak az agrárium kilátásai
Traktorral vonultak a BBC elé a tüntető brit gazdák
Nagy szükség lenne a májusi esőre
A házikert a magyar családok rejtett erőforrása
Állami mentőöv a gazdáknak: célzott támogatások, egyszerűsített adminisztráció és átvállalt vízdíjak
Idén is ingyenes öntözéssel segítik a gazdákat
Az idei kajszitermésről lemondhatunk, több tíz milliárd forintnyi a fagykár