
MTI FOTÓ: UJVÁRI SÁNDOR
Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében június eleje óta nem volt újabb madárinfluenza-kitörés, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta az összes védőkörzetet – közölte a hivatal honlapján.
Mint írják, e három megyében azért kerülhetett sor a védőkörzetek feloldására, mert a legutolsó érintett gazdaság előzetes fertőtlenítése óta eltelt a minimálisan előírt 21 nap.
A korábban védőkörzettel érintett területekre mostantól a megfigyelési körzet előírásai vonatkoznak. A baromfik továbbra is csak vágóhídra szállíthatók azonnali vágásra a hatóság külön engedélyével és kedvező laboratóriumi eredménnyel.
Amennyiben a járványügyi helyzet kedvezően alakul, a megfigyelési körzetek legkorábban július 3-tól feloldhatók. A betelepítések csak ezt követően indulhatnak meg.
Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében továbbra is fennmaradnak a védő- és megfigyelési körzetek. Ezeken a területeken a védőkörzetek legkorábban július elején, a megfigyelési körzetek július közepén oldhatók fel.
A Nébih felhívja a figyelmet, hogy a járványügyi előírások betartására a járvány felszámolása után is kiemelt figyelmet kell fordítani, hiszen a cél egy újabb járvány kitörésének megelőzése. Éppen ezért a kötelező zárt tartás továbbra is érvényben marad a magaskockázatú megyékben, ahogyan a kötelezően előírt szállítás előtti tamponvizsgálatok is – közölték.
MTI
MTI FOTÓ: UJVÁRI SÁNDOR
Népszerű cikkek a rovaton belül
Újabb 1650 ludat irtottak ki madárinfluenza miatt
Jó hír a magyar gazdáknak! Újabb korlátozások szűntek meg
A terméshozamok előrejelzését és a növénybetegségek azonosítását segítő kutatási program indult
Rendszeres vakcinázást javasolnak a szakértők a lóherpesz ellen
Újra megjelent a madárinfluenza Csongrádban, 1400 libát kiirtottak
Új terápiás eljárást fejlesztenek a sertések vírusfertőzésével szemben
Jelentősen nőtt a hazai növényházi zöldségtermesztés minősége és versenyképessége
Rendkívüli a járványügyi helyzet, elföldelik a kényszervágott állatokat
50 év után újra megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség Magyarországon