október 10, 2024

Hibák az évelő növények vásárlásakor

tulipán, jácint

A kezdő hobbikertészek a tapasztalatok hiánya miatt rengeteg hibát elkövetnek, a probléma az olcsóbban beszerezhető évelőknél nem annyira fájdalmas, mint a jóval borsosabb árú évelő dísznövényeknél. Tipikus hiba, ha minden növényünk az év azonos hónapjában hozza virágait.

A megfelelően kiválasztott évelővel remekül díszíthető a kertünk és a teraszunk, számtalan színű és méretű növény vásárolható legyen szó árnyékos, félárnyékos, vagy tűző nappal érintett helyekről. Az sem mindegy, hogy az aszályos nyarakon hogyan tudunk öntözni, hiszen ha vízigényes növényt választunk, arról a nyaralás idején is megfelelően kell gondoskodni. A nyári fényviszonyok meghatározása igen fontos például falak és a fák árnyékát is érdemes előzetesen megbecsülni.

varjúháj

Gyakori hiba, hogy áprilisban, mikor már kellően meleg van, kampányszerűen bevásárolunk az akkor virágzó növényekből, figyelmen kívül hagyva, hogy azok a következő tavasszal is ugyanakkor hozzák a pompás virágukat. Ha egész évben virágzó kertet szeretnénk, fontos, hogy legalább az alapnövénynek számító fajok fajták virágzási idejével tisztában legyünk.

kokárdavirág

Virágzási naptár a legnépszerűbb évelő növényekhez

Február: alpesi erika, fekete hunyor

Március: bőrlevél, recéshagymájú nőszirom, díszbirs, nárcisz, tulipán

Április: tulipán, napvirág, kőtörőfű, jácint

Május: pünkösdi rózsa, palástfű, varjúháj, zsálya

Június: harangvirág, kúpvirág, margaréta

Július: kokárdavirág, kasvirág, árnyékliliom

Augusztus: szellőrózsa, varjúháj

Szeptember: őszi napfényvirág, csillagőszirózsa

Október: őszirózsa, krizantém