
Mezõgazdasági dolgozó töri a dohányt egy Burley típusú dohányt termelõ mezõgazdasági vállalkozó földjén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biriben 2021. szeptember 13-án. Elkezdõdött az idei dohánytermés felvásárlása, a termesztés integrálásával és felvásárlásával foglalkozó két hazai társaság a mintegy 350 gazdálkodójától körülbelül 4 ezer tonnás termésmennyiségre számít. MTI/Balázs Attila
A Virginia dohány esetében 19, míg a Burley-nél húsz százalékkal emelte tavalyhoz képest a dohányfelvásárlási alapárait a Dofer Dohányfermentáló Zrt. – közölte a dohánytermeltetéssel- és feldolgozással foglalkozó társaság.
A Continental Dohányipari Csoporthoz tartozó vállalat a 2023-as 50 százalékos áremeléssel együtt
két év alatt összesen 69-70 százalékkal emelte meg a dohány szerződésben rögzített felvásárlási alapárát
– írták a közleményükben.
A hazai dohánytermesztés mintegy harmadáért felelős vállalat a dohánnyal kapcsolatos munkálatok teljes spektrumát lefedi, a dohánytermesztéstől kezdve a dohánytermékek gyártásán át az értékesítésig, a cégcsoport pedig elkötelezett a hazai dohánytermesztés támogatása mellett.
A Dofer arra számít, hogy a dohányfelvásárlási-alapár növelése várhatóan növeli a szerződött dohányterületeken megtermő dohány mennyiségét,
ezzel a vállalat hozzájárul a helyi gazdaság élénkítéséhez és a vidéki foglalkoztatás fenntartásához.
A közlemény idézi Füzi Csabát, a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatóját is, aki elmondta, a szerződött dohányterületeken megtermő dohány későbbi feldolgozását és eladását is biztosítják a sátoraljaújhelyi dohánygyárban.
Az ország másik, dohánytermeltetéssel, integrálással és felvásárlással foglalkozó társasága, az amerikai tulajdonú Universal Leaf Tobacco (ULT) Magyarország Kft. múlt héten jelentette be, hogy a szerényebb alapárral és dinamikus felárral dolgozó korábbi árrendszert idén megváltoztatják; a Virginia esetében hatvan százalékkal emelkedett az alapár, de továbbra is száz százalékos felárat biztosítanak a hektáronkénti 1000 kilogramm feletti termésmennyiségre.
A Burleynél a januári értékesítést is figyelembe véve 18 százalékos alapáremelést hirdettek meg, a felár pedig az előbbihez hasonló feltételek mellett 150 százalék lett, ezzel pedig – egy átlagos termés esetében – az inflációt követő bevételnövekményt biztosít az ULT mindkét fajta dohányt termelő gazdálkodójának 2024-ben.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Február 1-jétől csatlakozhatnak a gazdálkodók a krízisbiztosítási rendszerhez
Húsüzemet függesztett fel a Nébih azonnali hatállyal
Eljárási díjjal egészülnek ki a fajtakísérleti vizsgálatok, itt vannak az árak
Új kiadvány a földforgalmi szabályok közti eligazodáshoz
Ismét segítik a kukoricatermelőket a számukra legjobb hibridek kiválasztásában
Reneszánszát éli a céklafogyasztás hazánkban
Még nagyobb adómentességhez jutnak az őstermelők
Tavasziasra fordul az időjárás, a jövő hét elején csapadék is érkezik
Jó évet zárhattak tavaly a répatermesztők