
Fotó: MTI Fotó / Vajda János - Széles nyomtávú ukrán szerelvény kukoricaszállítmányának átrakodása Eperjeskén.
A vizsgálat eredménye megdöbbentette a hatóságokat: a bevizsgált ukrán búza növényvédőszer-tartalma 1000 százalékkal haladta meg a Szlovákiában engedélyezett mértéket.
Egészségkárosító növényvédőszer-tartalma miatt betiltják az ukrán gabona feldolgozását és felhasználását Szlovákiában – jelentette be Samuel Vlcan, a szlovák agrártárca vezetője pozsonyi sajtótájékoztatóján.
Az intézkedés előzménye, hogy a szlovák állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági felügyelet (SVPS) egy – a gútai (Kolárovo) malomban 1500 tonna Ukrajnából származó búzán végzett – vizsgálata során a mintában egészségkárosító hatású és az Európai Unió területén tiltott növényvédőszert talált – írta a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szaktárca közlésére hivatkozva. A vizsgálati eredmények ismeretében a szlovák földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca rendeletet adott ki, amelynek értelmében szigorúan megtiltják az országba már behozott ukrán gabona és liszt feldolgozását, valamint bekerülését az élelmiszergyártási, illetve takarmányozási folyamatokba.
A hatóságok szerint emiatt még állati fogyasztásra sem alkalmas, ezért elrendelték a teljes megsemmisítését. Ukrajnából hatalmas mértékű, olcsó gabona érkezik az uniós piacra, ezzel komoly problémát okozva a közép-európai országok gazdaságának.
A szlovák szaktárca a vizsgálattal összefüggésben közölte: annak eredményeiről tájékoztatják az összes EU-tagországot, és az országban már raktáron lévő összes ukrajnai származású gabonát és lisztet hasonló vizsgálatnak vetik alá. Az ukrán gabona felhasználását tiltó rendelkezéssel összefüggésben azt írták: a minisztérium a fennálló helyzetben nem ajánlja semmiféle ukrajnai gabona vagy abból készült termék behozatalát.
MTI / Privatbankar.hu
Népszerű cikkek a rovaton belül
Átfogó kiadvány a hazai agrárium fejlődési lehetőségeiről
Brutális dolgot találtak a Nébih ellenőrök egy marhatelepen (videóval!)
Szárazabb és melegebb léghullámok érkeznek
Kötelező összeírás indul a mezőgazdaság helyzetéről
Idén nem kell mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat fizetni öntözéskor
Erősödött a fertőzésveszély a gyümölcsösökben
Jó termésben bíznak a gabonatermesztők
Nagyon kéne a májusi eső az Alföldön
Újra bevizsgálták: káros az egészségre az ukrán gabona