
Fotó: Agrárminisztérium
Az Agrárminisztérium (AM) a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, “A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” és “Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása” című, rendkívül sikeres pályázati felhívásokat ismét meghosszabbította, 2023. október 1-ig lehet benyújtani a támogatási kérelmeket – közölte közleményében Nagy István agárminiszter.
Az AM – a szélsőséges időjárási viszonyok, a csapadék egyenetlen eloszlása, és a tavalyi súlyos aszályhelyzet miatt – továbbra is kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését. A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy a beruházási pályázati kiírás – továbbra is egyebek mellett – tározóterek, új vízkivételei művek kialakításához, új öntözőgépek és csővezetékek telepítéséhez és az elavult öntözőrendszerek elemeinek cseréjéhez biztosít támogatási forrást a gazdák számára. Az öntözési közösségek együttműködésének támogatása című felhívás keretében pedig a meglévő, közös érdekeltségű öntözőtelepek üzemeltetésére és az új öntözési beruházások előkészítésére lehet pályázni – ismertette a miniszter.
A két pályázati lehetőség alapján a termelők együttesen már 50 milliárd forintot meghaladó támogatásban részesültek, a jövőben pedig a KAP stratégiai terv keretei között lehet majd támogatást igényelni öntözésfejlesztésre, amelynek révén további 70 milliárd forintot tervez a szaktárca a területre fordítani.
A kormány célja, hogy az öntözött területek mértéke folyamatosan növekedjen, mert alapvetően öntözéses körülmények között lehet biztonságos termelést folytatni – fogalmazott Nagy István.
A pályázati felhívások részletei megtalálhatóak a www.palyazat.gov.hu honlapon – hívta fel a figyelmet a miniszter.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Már nem sokáig nyújthatók be szankciómentesen az egységes kérelmek
Még pályázható a tejhasznosítású szarvasmarha ágazatot érintő állatjóléti támogatás
Újra elérhetőek az MFB agrár hitelprogramok
Tovább nőtt a támogatott mezőgazdasági termelői csoportok száma
Meghosszabbították és megnövelték a tanyák fejlesztésére kiírt pályázatot
Újabb nyertesek a mezőgazdasági kisüzemek támogatására kiírt pályázatban
Agrárminisztérium: indul a 2023. évi egységes kérelmek benyújtása
Újabb, 28 milliárdos támogatás a szarvasmarhatartóknak
Megkezdődik a Natura 2000 gyepekhez kapcsolódó támogatás kifizetése