május 26, 2022
vihar eső

MTI

Megkezdődött a viharkárt szenvedett gazdák kompenzálása

Megkezdődött a viharkárt szenvedett gazdák kompenzálása, 1600 termelő csaknem másfél milliárd forint viharkár-kompenzációban részesül – közölte Nagy István agrárminiszter a tárca keddi közleménye szerint.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar Államkincstár megkezdte a januári vihar miatt a mezőgazdasági termesztő berendezésekben keletkezett károk részleges kompenzációjának kifizetését. Az Agrárminisztérium (AM) döntése alapján egyszeri támogatásban részesülnek azon termelők, akiknek az eszközeit a vihar megrongálta, tönkretette – fűzte hozzá a miniszter.

Hozzátette, a vihar elsősorban a fóliasátrakban, üvegházakban okozott jelentős károkat, de más épületkárok is számottevőek voltak. Erre a támogatásra kizárólag azok a termelők jogosultak, akiknek bejelentése alapján a károkat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara nyilvántartásba vette és leigazolta. A gazdálkodók az igényeiket március 7. és március 11. között nyújthatták be, a támogatás mértéke pedig legfeljebb az agrárkamara által leigazolt kár összegének 80 százaléka lehetett – hangsúlyozta Nagy István.

A miniszter emlékeztetett, míg a vihar miatt elpusztult vagy károsodott növénykultúra után a kárenyhítési rendszer fizet kompenzációt, addig a nem biztosított termelőeszközökben bekövetkezett jelentős károkat az AM kompenzálja. A tárcavezető hangsúlyozta, az 1,4 milliárd forint támogatás kifizetése 1600 zöldségtermesztéssel foglalkozó család megélhetését segíti – olvasható a közleményben.

Forrás és fotó: MTI