
Fotó: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Facebook
Immáron ötödik alkalommal kerül megrendezésre – szeptember 12-13-án, Hajdúnánáson – a kifejezetten az ökológiai gazdálkodásnak szentelt ÖKO Expo Kiállítás és Konferencia, amely hazánk legnagyobb ilyen rendezvénye.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Debreceni Egyetem, a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület és stratégiai partnereik együttműködésében kerül megszervezésre a rendezvény, Hajdúnánáson. Annak célja, hogy az ökológiai gazdálkodásban valamennyi érintett szereplő – termelők, feldolgozók, kereskedők, szolgáltatók, tudományos szakemberek, szaktanácsadók – számára megjelenési, találkozási alkalmat kínáljon.
Az esemény idén is két fő elemből áll. Az egyik a szakmai konferencia, ahol elismert hazai és nemzetközi előadók közreműködésével vitatják meg az ágazat legaktuálisabb kérdéseit. A szervezők idén kiemelt hangsúlyt szentelnek a rövid ellátási lánc megvalósíthatóságára, a hatékony, intenzív, versenyképes termelésre, valamint az új öko támogatási időszakra. Ökológiai termelők jóvoltából az eseményen lehetőség nyílik különböző öko termékek (többek között méz, lekvár, szörp) kóstolására, vásárlására is.
A másik pedig a kiállítás, ahol meghatározó és magas szakmai színvonalat képviselő termelők, szolgáltatók, innovátorok és szakemberek mutatkoznak be. A szakmai program keretein belül továbbá talajszelvény, dróntechnológiai és növényvédelmi bemutatót is megtekinthetnek a látogatók.
Ezen felül az eseményen nagy hangsúlyt fektetnek a pályaorientációra, mely témában számos szakmai programmal készülnek a szervezők kifejezetten a pályaválasztás előtt álló diákok számára.
További információ: www.okoexpo.info
Program: https://www.okoexpo.info/program
(NAK)
Népszerű cikkek a rovaton belül
Jön a PREGA! Még több tudás a precíziós gazdálkodásról
Megnyílt a 2025. év AGROmashExpo nemzetközi mezőgazdasági és mezőgép kiállítás
A meddőség és a penészgomba-toxinok közötti kapcsolatot vizsgálják
Átadták a Nemzet Gazdásza címet
A sárgahasú unka az év kétéltűje 2025-ben
„Ha csorog a Vince, tele a pince” – Szombaton kiderülhet, milyen szőlőtermés várható
A hosszú távú nyeremények titkának megfejtése az online kaszinókban
Kurta baing az év hala 2025-ben
A böjti réce az év madara 2025-ben