
Fotó: depositphotos.com
Rendkívüli kihívásokkal kell megküzdenie az agráriumnak, hiszen egymás után jelennek meg az állatbetegségek, éppen ezért állami támogatásban részesítik azokat a víziszárnyastartó gazdákat, akik vállalják, hogy három évig nem termelnek – jelentette be Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban az MTI szerint.
Az agrárminiszter hozzátette: a gazdálkodónak azt is vállalnia kell,
hogy a kijelölt területeken nem folytat semmilyen baromfitartást, a madárinfluenzával leginkább érintett területeken nem létesít új baromfitartó telepet, az egész országra kiterjedően nem hoz létre új víziszárnyas-tartóhelyet.
A támogatás célja, hogy a telepek sűrűségének csökkentésével mérsékeljék a járványok kialakulásának kockázatát, amely a víziszárnyastartó létesítményeket érinti elsősorban. A program kompenzációs támogatást nyújt a leginkább kitett kistermelőknek a termelési tevékenységük hároméves szüneteltetésére.
A rendelkezésre álló összeg mintegy kétmilliárd forint, a támogatáshoz pályázat útján lehet hozzájutni, és már májusban rendelkezésre áll mindenkinek ez a lehetőség – mondta.
„Éljen mindenki a lehetőséggel! Minden eszközzel támogatjuk az állattenyésztőket, beleértve a baromfitartó gazdálkodókat, hiszen Magyarország élelmezésbiztonsága a legfontosabb”
– tette hozzá Nagy István.
hirado.hu
Népszerű cikkek a rovaton belül
Ausztria újra megnyitja a kis határátkelőhelyeket
Megjelent a fiatal gazdákat támogató felhívás
Május végén Magyarország kihirdetheti a mentességet a ragadós száj- és körömfájás ügyében
Kártalanítást kapnak a ragadós száj- és körömfájás miatt érintett gazdák
Már elérhető az állatbetegségek hatékonyabb kezelését és megelőzését célzó pályázat
Enyhültek a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedések
Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét
Egy hónappal meghosszabbítja Szlovákia a száj- és körömfájás miatt bevezetett ellenőrzéseket a magyar és az osztrák határon
Megjelent az afrikai sertéspestis a szomszédban