
MTI / Sóki Tamás
A korszerű gabonatárolás a töredékére csökkenthetné a veszteséget, de a belföldi tározók nagy részét évtizedek óta nem fejlesztették – közölte a K&H. kis ráfordítással is jelentős eredményeket lehetne elérni…
A pénzintézet szerint a gabonatárolás fejlesztését a csökkenő hozamok indokolják. Mint írták, az előrejelzések alapján a terméshozamok világszerte 20 százalékkal lesznek alacsonyabbak az évszázad végére, miközben 11 milliárd embert kell majd eltartani. Ma a termés 10-20 százaléka kárba vész, a kutatások mégis inkább a termés növelésére összpontosítanak – tették hozzá.
Magyarországon az aratás utáni veszteség több tízezer tonna, de a közleményben idézett szakértői javaslat szerint hűtéssel és folyamatos monitorozással hosszú ideig épen tartható a gabona, a kár pedig a tizedére, vagy még lejjebb csökkenthető. A hatékony tároláshoz ugyanakkor nélkülözhetetlenek a korszerű digitális eszközök – hangsúlyozták.
Az K&H Csoport agrár üzletágának vezetője szerint kis ráfordítással is jelentős eredményeket lehetne elérni. Tresó István az állami forrásokra is felhívta a gazdák figyelmét, hiszen jövőre 951 milliárd forint jut agrártechnológiai fejlesztésekre, ami majdnem 40 milliárddal több, mint az idei keret – írták.
MTI
Fotó: MTI / Sóki Tamás
Népszerű cikkek a rovaton belül
Átadták az ország legnagyobb tojástermelő telepét
Osztrák légylárvatermelés – viszolygás kikerülve
A sertéságazatban terjeszkedik az UBM csoport
Így is lehet: zöldség- és gyümölcsértékesítésből rekordbevétel
Csaknem egyharmadával nőtt a Kométa árbevétele tavaly
Vannak jó válaszok az elmúlt évek nehézségeire
Papp István lett az év agrárembere 2022-ben
Ágazati stratégiára van szükségük a díszkertészeknek
Az olcsó ukrán gabona tönkreteszi a kelet-európai gazdákat