Az Agrárminisztérium (AM) 1,8 milliárd forintos támogatásával 3,6 milliárd forintos tejipari és borászati beruházás valósul meg Szekszárdon - jelentette be...
agrarkapu.hu
Egy török farmer érdekes kísérletbe kezdett: a tehenei szemére virtuálisvalóság-szemüvegeket helyezett fel, hogy az általa levetített képeknek köszönhetően megnyugtassa az...
A magyar konzervipar eredménye 2010 óta két és félszeresére nőtt, és erősödött az ágazat exportképessége is - jelentette ki az...
Jelentős fejlesztésekkel és kutatásokkal menthető meg a magyar diótermesztés, amely az utóbbi években elvesztette a versenyképességét a nemzetközi piacon -...
A meghatározott élelmiszerek februártól érvényes rögzítése nem okoz hátrányt a hazai termelőknek, beszállítóknak, alapvetően a kiskereskedelmet érinti, és csak a...
A szőlőmetszésben alkalmazható robot kifejlesztésén dolgozik az Innovitech Kft. a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE), a Bay Zoltán Kutatóintézet Nonprofit Kft.-vel és...
Lezárult az Erdős Norbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára által elrendelt és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) irányításával végrehajtott...
Ismét megjelent a magas patogenitású madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a vírust ezúttal Csengerújfaluban, egy 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban mutatta...
Az Agrárminisztérium (AM) az előző évekhez hasonlóan, 2022-ben is segítséget kíván nyújtani az agrárágazati, illetve a környezet- és természetvédelmi civil...
A Vidékfejlesztési Programban meghirdetett, Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című pályázati felívás a tervek szerint februárban újranyílik, így lehetőség lesz arra,...
Elkészült az új, kilencezer négyzetméteres nagybani piac Békéscsabán. A beruházás része a Modern városok programban 8,2 milliárd forintból megvalósuló új...
November óta jelentkezhetnek az amerikai marhatenyésztők abba a programba, amely révén tanúsítványt kapnak arról, hogy marháik alacsony gázkibocsátásúak, s így...
Tavaly novemberben tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése, átlagosan 27,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az októberi...
Szőlőfeldolgozó üzemet épít a Balaton Agrár Zrt. Ordacsehiben, a cég a márciusban kezdődő, mintegy egymilliárd forintos beruházáshoz 464 millió forint...
Hatvan millió forint keretösszeggel hirdet pályázatot agrárágazati civil szervezeteknek az Agrárminisztérium. A szaktárca 2022-ben is segítséget nyújt a tárca célkitűzéseihez...
További öt évre megújította, ezzel megerősítette korábbi együttműködését a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) valamint a teljes agrár-, élelmiszer-...
A 2023-tól induló agrártámogatási rendszerben minden gazdálkodónak egyénileg kell eldöntenie, hogy mely lehetőségeket tudja kihasználni leginkább, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági...
Nehezen tervezhető a mezőgazdaság jövője, de a magyar termelők helyzetén sokat javíthatnak a fejlesztési források - mondták a Magyar Közgazdasági...
Együttműködési megállapodást kötött a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Maize Association of Nigeria (Nigériai Kukorica Szövetség); a...
A gazdasági környezet kedvezett a mezőgazdasági gépbeszerzéseknek, tavaly 3335 új traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, 7,2 százalékkal többet az egy évvel...
Az átfogó védelmi intézkedéseknek köszönhetően sikerült stabilizálni a túzokállományt Magyarországon, a legutóbbi felmérésen a fokozottan védett faj mintegy 1600 egyedét...
A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, ültetvények telepítését támogató felhívást a tervek szerint márciusban újranyitja az Agrárminisztérium (AM) - jelentette be...
Magyarországon az ökológiai művelésű területek mérete az elmúlt 5 évben duplájára nőtt, a bővülés éves üteme alapján az ország a...
A klímaváltozáshoz adaptálható, a száraz-kontinentális éghajlaton elterjeszthető növényfajok, fajták termeszthetőségét megalapozó, egyben a Pannon régió növényi genetikai állományának megőrzését és...
Automata öntözőberendezésekkel, árnyékolással és termálvizes fűtéssel próbálják mérsékelni a szélsőségessé váló időjárás okozta károkat a szentesi zöldségtermelők - közölte az...
Hosszan elnyúló tápanyag-felszívódású szerves trágyakészítményt fejlesztett ki a gyulai Körös-Maros Biofarm Kft. (tovább…)
A gazdálkodók 2022. január 3. és 2022. január 31. között pályázhatnak "A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának...
A kormány elkötelezett a hazai tejtermelés és a tejfeldolgozás fejlesztése iránt, ezért a szakágazat szereplői a következő időszakban további fejlesztési...
Azok a borászatok, amelyeknek komoly értékesítési nehézséget okozott a koronavírus-járvány vendéglátást és turizmust érintő hatása, 1,5 milliárd forint támogatást kaptak...
A mezőgazdaságban 104 ezer, az élelmiszer-feldolgozás területén több, mint 3.100 agrárvállalkozás élhet a rezsicsökkentés lehetőséggel – adta hírül az Agroinforum. (tovább…)
A takarmányárak drasztikus emelkedése és a sertéspiac nehézségei miatt a sertéságazat számára nyújtott intézkedéscsomag újabb eleme válik elérhetővé. Az erre...
Az Agrárminisztérium (AM) 2021-ben jelentős jogszabályokkal segítette a gazdálkodók és az agrár-és élelmiszeripari vállalkozások tevékenységét, a tárca 5 törvény, 43...
Közel száztízezer mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó vállalkozás számára is elérhetővé vált a rezsicsökkentett energiaár, miután az európai energiaválság hatásainak tompítása érdekében...
A kutatási folyamatokba bevont növények, az új technológiák és módszerek mindegyike a Pannon régió növényei genetikai állományának megőrzését, fenntartását szolgálja....
A gazdálkodók fontos visszajelzésnek tekintik a közzétett adatokat, amelyek megmutatják, hogy a hibridek milyen eredményeket hoznak az időjárási szélsőségek közepette....
Egy kutatócsoport olyan újszerű technológiákat fejleszt, amelyek lehetővé teszik a minőségi élelmiszer-alapanyagok termelését kódoló gének feltérképezését és a szelektált tulajdonságokkal...
A baromfitartók számára nyújtott állatjóléti támogatások költségvetési keretét 2010 óta megháromszorozta a kormányzat. A többletforrások biztosításával pedig 14,4 milliárd forint...
Azon kedvezményezettek számára, akik élnek a hosszabbítás lehetőségével, egy évvel tovább, 2023. április 30-ig tart a támogatási időszak. (tovább…)
A termelés hatékonyságának növeléséhez, a digitális tudás fejlesztéséhez és a szemléletváltoztatáshoz alapvető fontosságú a kutatás-fejlesztés és az innováció. (tovább…)
A kifejlesztett érzékelőrendszer szaganyagok alapján jelez előre kártevőket és kórokozókat. (tovább…)
Magyarország teljes területének közel egyharmada természet közeli állapotban maradt fenn, mely különleges értéknek számít Európán belül is. Ezekre a területekre...
Az Országgyűlés által a héten elfogadott, az agrárgazdaságok átadásáról szóló jogszabály gördülékeny ügyintézést, általános jogutódlást és a gazdaságok működőképességének fenntartását...
A földkárpótlási jogszabály elfogadásával megnyugtatóan rendeződhet a Rozmaring Mezőgazdasági Termelőszövetkezet működési területén kárpótlásra váró személyek helyzete - közölte az Agrárminisztérium...
Az utóbbi években lassan, de folyamatosan nő a hazai halfogyasztás – mondta Nagy István hétfőn a halfogyasztást népszerűsítő sajtótájékoztatón, Budapesten...
Az idei évben 238 pályázó részesül csaknem 5 milliárd forint támogatásban a Zártkerti programnak köszönhetően - jelentette ki Nagy István...
A Takarékbank hitelezési politikájában előtérbe helyezi a nagyobb hozzáadott értéket termelő agrárberuházásokat annak érdekében, hogy támogassa a stratégiai nemzetgazdasági ágazatot...
Nyúlné Pühra Beáta, az Etyek-Budai borvidéken működő Nyakas Pincészet főborásza nyerte el a Magyar Bor Akadémia (MBA) által odaítélt Év...
A brit Környezetvédelmi, Élelmezési és Vidékfejlesztési Minisztérium (DEFRA) közleményben erősítette meg, hogy 2022. január 1-től megszünteti az import tanúsítványként szolgáló...
A mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke 2021-ben 13 százalékkal nőtt. A termelési volumen 2,3 százalékkal csökkent, az árak 16 százalékkal emelkedtek....
Eredményes volt az országos ökobúza fajtakísérlet, amelynek keretében hét helyszínen összesen 21, az ökogazdálkodás számára ígéretes hazai és külföldi nemesítésű...