
NAK/Lévai Zsolt
Magyar fejlesztésű technológiával kiváló vízmegtartó képességű takaróföld állítható elő csiperketermesztéshez – közölte a Szegedi Tudományegyetem az MTI-vel.
Az egyetem és az Új Champignons Kft. konzorciuma több mint 414,5 millió forintot kapott a projektre, amely gombakomposzt mikrobiális rekomposztálása útján termel takaróföldet. Erre a célra elsősorban tőzeget használnak, de a bányák kimerülése és a környezeti ártalmak miatt az utánpótlás egyre nehezebb – írták.
A közlemény szerint a magyar fejlesztésű oltóanyag-prototípussal kezelt, letermett gombakomposzt a gombatermesztési kísérletek alapján alternatív takaróanyagként alkalmazható tőzeggel keverve. Az eljárás a gombatermesztésben nagy mennyiségben keletkező hulladékot dolgoz fel, és azt hasznos alapanyagként forgatja vissza a termelésbe – írták.
A 2024 végén zárult projekt összköltsége a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) honlapján közzétett pályázati ismertető alapján meghaladta az 595 millió forintot. A forrást a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek számára 2020-ban meghirdetett felhívás biztosította. A kiírás 59 milliárd forintos keretösszegéből 156 pályázat kapott támogatást.
A gombatermesztéssel foglalkozó Új Champignons Kft. fő tevékenységei a honlapján közöltek szerint komposzt és gombacsíra előállítása, friss gomba termesztése és gombakonzerv előállítása.
A nyilvános cégadatok szerint a kft. 2023-ban 2,92 milliárd forint nettó árbevételt és 40 millió forint adózott eredményt termelt. Megelőző üzleti évében nettó árbevétele 2,5 milliárd forint, adózott eredménye 94,7 millió forint volt.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
A terméshozamok előrejelzését és a növénybetegségek azonosítását segítő kutatási program indult
Jelentősen nőtt a hazai növényházi zöldségtermesztés minősége és versenyképessége
Új lehetőség a gazdálkodók számára az ökológiai célú vízpótlás
Új gabonafajták előállítását szolgáló génszerkesztési eljárást fejlesztettek
Jövő héten kezdődik a dohánytermesztési szerződések megkötése az ULT-nél
A mezőgazdaságban alkalmaz mesterséges intelligenciát egy izraeli startup
Nyers húsból készült ételtől kaptak madárinfluenzát házimacskák
Nagy gond lehet, ha nem kapnak több nedvességet a talajok
A V4+ országok készek akár közös gazdatüntetésre is