Agrárképzésben tanuló hallgatókat támogat a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat, amelyet 10. alkalommal hirdet meg a K&H – közölte a társaság.
A támogatás meghirdetését az agrárium zöld átállása indokolta, ehhez ugyanis új szemléletmódra, új eljárásokra van szükség – írták.
A K&H olyan fiatalok jelentkezését várja ezúttal is, akik a természeti erőforrások megóvása és a gazdálkodás hatékonysága érdekében a mezőgazdaság innovatív irányvonalait kutatják.
A közlemény szerint az ösztöndíjpályázat kezdeteinél a fenntarthatóság még csak egy izgalmas témának tűnt, de ma már ez a meghatározó szempont mind az uniós támogatásokban, mind a fogyasztói elvárásokban. Története során a kiírásra több mint 400 hallgató jelentkezett már, ez arra utal, hogy a fiatalokat is érdekli a megoldások kidolgozása – tették hozzá. A pályázat eddig 69 hallgatót segített összesen több mint 12 millió forinttal tanulmányai és kutatásai folytatásában.
A jelentkezők az idén 14 témakörből választhatnak, pályázataikat alap-, mester- és PHD-képzés kategóriában várják. A jelentkezési határidő szeptember 27., a pályázat felhívása és adatlapja a K&H honlapjáról tölthető le.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Vigyázzon, fertőzött lehet a kút vize!
Betört a mesterséges intelligencia az agráriumba
Három lövedékkel terítették le Ferdinándot, a kiállításról megszökött tenyészbikát
Jönnek a műhúsok az EU-ban?
A Neon54 casino pókerének kártyakombinációi
A matematika szerepe a nyerő szerencsejáték stratégiákban
Hogyan alakítja át az adatelemzés a sportfogadást?
Törvénybe iktatnák a rovarevést
Szeptember 12-13-án újra ÖKO Expo Kiállítás és Konferencia