
Fotó: winesofhungary.hu
Az Agrármarketing Centrum (AMC) is résztvevője a világ legrangosabb bor- és szeszesital szakkiállításának, a düsseldorfi Prowein-nak március 19-21. között – közölte az AMC.
Az AMC “Wines of Hungary” elnevezésű standján mesterkurzusok látogatása mellett Magyarország legkiválóbb borait és gyümölcspárlatait kóstolhatja meg a nemzetközi közönség, köztük egy magyar különlegességet, a Tokaji Eszenciát – írták.
A közlemény szerint az AMC standján a tokaji mellett a balatoni és további három borrégió borászi is képviseltetik magukat, vezetett borkóstolókat és szemináriumokat szerveznek a szakmai résztvevőknek.
A három napos rendezvényen 11 mesterkurzust tartanak a magyar és nemzetközi borakadémikusok, valamint a Master of Wine borszakértők, kiemelten az olyan szőlő- és borfajtákról, mint a kékfrankos, a furmint vagy a tokaji aszú – ismertették.
Az AMC a Pálinka Nemzeti Tanáccsal együttműködve a gyümölcspárlatokat bemutató Prowein Spirit szekcióban is képviselteti magát, ahol három pálinkaház kiválóságait ízlelhetik meg az érdeklődők.
A Prowein szakkiállítás a borászati szakma legrangosabb nemzetközi eseménye, ahol legutóbb 62 ország 5700 kiállítója vett részt, a látogatók pedig mintegy 145 országból érkeztek – áll a közleményben.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Átadták a Borászok Borásza elismeréseket
Ők kapták 2023-ban a Magyar Sommelier Szövetség díjait
Félezren neveztek a XX. Országos Syngenta Borversenyre
Már csak néhány napjuk maradt a borászatoknak a gépbeszerzési pályázatok beadására
Kacsákkal védik a szőlőültetvényt
Pannonhalmi és villányi termelők nyerték a Magyar Bor Nagydíjat
Figula Mihály az év bortermelője
Fenntartható borászat – Nemzetközi konferencia a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Bordói November Nagykóstoló