
FOTÓ: MTI/KOVÁCS TAMÁS
A kormány borpromóciós programot indít a magyar borok határon belüli és határon túli megismertetése érdekében, erre a célra 2025-ig évente 715 millió forint többletforrást biztosít – mondta az agrárminiszter a 30. Budapest Borfesztivál megnyitóján Budapesten.
Nagy István hozzátette, ezzel a programmal nagy lépést tehetnek a magyar bor jó hírnevének megerősítésében.
Az agrárminiszter közölte, stratégiai ágazatként tekint a szőlő- és borágazatra. A kormány azért dolgozik, hogy a borászoknak megérje bort készíteni, a szőlőműveseknek szőlőt termeszteni, “mi pedig remek magyar borokat ihassunk” – mondta.
Az elmúlt 1,5 évben azonban kezelni kellett azt a sok borász számára nehéz helyzetet, amelyet a koronavírus-járvány okozott – idézte fel. Mindezek miatt a magyar borászoknak is rendkívüli körülmények között kellett helytállniuk, hiszen a járvány miatt a vendéglátó szektoron keresztüli értékesítés átmenetileg leállt.
Ezért tavaly a Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Programon keresztül 2 milliárd forint gyors támogatást nyújtottak a vendéglátásba beszállító és a borturizmusban érdekelt vállalkozások, borászatok számára – emlékeztetett a miniszter.
Nagy István elmondta, ezt a segítséget az idén megismétlik, hiszen szükséges, hogy az év eleji veszteségeket a borászok kompenzálni tudják. Ehhez pedig mintegy 1,5 milliárd forintos támogatási keretet biztosít a kormány.
“A bor összekapcsolja a termőterületet és a termelőt, különleges kötelék, amelyben többek között megtalálható a történelem, a tudomány, a kultúra és a természet összefonódása. Így benne van az egész magyar történelem, az egész magyar jellem” – fogalmazott az agrárminiszer. Egyúttal megjegyezte: “a borban öröm, barátság, dal és boldogság van.”
MTI
FOTÓ: MTI/KOVÁCS TAMÁS
Népszerű cikkek a rovaton belül
Átfogó kiadvány a hazai agrárium fejlődési lehetőségeiről
Brutális dolgot találtak a Nébih ellenőrök egy marhatelepen (videóval!)
Szárazabb és melegebb léghullámok érkeznek
Kötelező összeírás indul a mezőgazdaság helyzetéről
Idén nem kell mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat fizetni öntözéskor
Erősödött a fertőzésveszély a gyümölcsösökben
Jó termésben bíznak a gabonatermesztők
Nagyon kéne a májusi eső az Alföldön
Újra bevizsgálták: káros az egészségre az ukrán gabona