Nagypéter Sándor, a Fruitveb alelnöke, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke szerint a hazai piacon jelenleg kapható spanyol, görög importdinnyéket a szokásos július közepe helyett idén már július elején leválthatja a hazai kínálat. Ez várhatóan nem okoz majd túlkínálatot, mivel az importdinnyék érésére is a szokásosnál hamarabb került sor ebben az évben – tette hozzá-
Az elemzés kiemelte:
a 2022-es mélypontot követően ismét növekedni kezdett a dinnye termőterülete.
Békés megyében például 5 százalékkal nőtt a terület tavalyhoz képest, ám a legnagyobb arányú, 35-40 százalékos növekedés Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében zajlott le. Az országos termőterület újra 3000 hektár körül alakul, ami azonban még mindig 15 százalékkal elmarad a 2021-es szinttől.
A vevők egyre inkább a magnélküli vagy kevés maggal rendelkező fajtákat kedvelik. Emellett ma már jóval nehezebb eladni a 8-10 kilogrammos hagyományos görögdinnyéket, a vásárlók a jól kezelhető, hűtőszekrényben is könnyen tárolható 3-5 kilogrammos dinnyéket keresik.
Nagypéter Sándor a közleményben hozzátette:
az idén nem kell számítani a dinnye árának jelentős emelésre.
Bár a munkabérköltségek idén is emelkedtek, a műtrágya ára például tavaly óta sokat mérséklődött. Így az árak a tavalyi szint közelében alakulhatnak. Egy kellően meleg nyári időszakban a tavalyinál kissé nagyobbra várt kínálat is könnyen értékesíthető, különösen annak fényében, hogy a tapasztalatok szerint nagyobb sportesemények idején a sörhöz hasonlóan a dinnye is jobban fogy. Márpedig az idei nyár többek közt egy foci EB-t és egy olimpiát is tartogat – tette hozzá.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Idén is több tízmilliárd forint kárt előzőtt meg az országos jégkármérséklő rendszer
Az őstermelők már saját maguk is létrehozhatják hatósági bizonyítványukat
Bizakodó a dohányágazat, végre megállt a termőterület csökkenése
Konferencia a zöldség-gyümölcs ágazat jó gyakorlatainak bemutatására
Sokfelé 30 millimétert meghaladó csapadék hullhat szombatig
Csaló zöldség- és gyümölcskereskedőket fogtak el a pénzügyőrök
Az EU a WTO-hoz fordult az uniós tejtermékekre vonatkozó kínai szubvencióellenes vizsgálat miatt
Az EU megsegítené a szélsőséges időjárás miatt kárt szenvedett gazdákat, a magyarokat nem
A napos, száraz idő segíti az ősz eleji munkákat