Az ország 354 településén, mintegy 21 ezer egyéni gazdaság részvételével november 15-én kezdi meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az egyéni gazdaságok idei második összeírását. A válaszadók november 25-ig online, azt követően pedig december 15-ig összeírók segítségével, személyesen vagy telefonon keresztül válaszolhatnak a kérdésekre – jelentette be a hivatal.
Az adatszolgáltatás a kijelölt adatszolgáltatók számára kötelező. Ugyanakkor a 2020. évi agrárcenzus és a hivatalban folyó módszertani fejlesztések lehetővé tették, hogy az idén júniusi összeírás óta az adatszolgáltatói terhek mérséklése céljából a felvétel mintaelemszámát nagymértékben csökkentsék.
Az adatgyűjtés célja, hogy naprakész információkkal szolgáljon a hazai és a nemzetközi döntéshozók, illetve a gazdálkodók számára. A kapott adatok felhasználásával a KSH eleget tesz az Európai Unió felé teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségének is – tette hozzá közleményében a KSH.
Az adatszolgáltatás elsősorban a növénytermesztésre, agrotechnikára, az állattenyésztésre, a mezőgazdasági tevékenységet végző munkaerőre, a beruházásokra és a termeléssel kapcsolatos ráfordításokra terjed ki.
Az összeírás november 15. és 25. között online, a www.maja.ksh.hu oldalon keresztül zajlik. A KSH valamennyi érintett részére november 15-ig elektronikus vagy postai levélben megküldi a belépéshez szükséges kódot – hívta fel a figyelmet Tóth Péter, a KSH statisztikai tanácsadója.
November 26. és december 15. között pedig fényképes igazolvánnyal rendelkező összeírók keresik fel azokat, akik nem kívántak élni az önálló kitöltés lehetőségével.
A kiemelt egyéni gazdaságok az eddigi gyakorlatnak megfelelően kizárólag online önálló kitöltéssel teljesíthetik adatszolgáltatási kötelezettségüket.
Az összeírás során nyert információkat a KSH kizárólag statisztikai célra használja fel, azokat más szervek, személyek részére nem adja ki, törvényi előírásoknak megfelelően garantálja az adatkezelés biztonságát, az eredményeket összesítve közli.
Akik a kérdőívet legkésőbb november 25. éjfélig online küldik be, nyereményjátékban vehetnek részt, aminek keretében 100 000 forint értékű vásárlási utalványt nyerhetnek – derül ki a KSH közleményéből.
MTI
Címlapkép: Illusztráció / MTI Fotó: Rosta Tibor
Népszerű cikkek a rovaton belül
Idén is több tízmilliárd forint kárt előzőtt meg az országos jégkármérséklő rendszer
Az őstermelők már saját maguk is létrehozhatják hatósági bizonyítványukat
Akár évi 160 milliárd forinttal bővülhet az agrárium jövedelme a beruházási pályázatok révén
Bizakodó a dohányágazat, végre megállt a termőterület csökkenése
Konferencia a zöldség-gyümölcs ágazat jó gyakorlatainak bemutatására
Magyar vállalat az EBRD agrárzöldítési versenyének nyertesei között
Sokfelé 30 millimétert meghaladó csapadék hullhat szombatig
Csaló zöldség- és gyümölcskereskedőket fogtak el a pénzügyőrök
Az EU a WTO-hoz fordult az uniós tejtermékekre vonatkozó kínai szubvencióellenes vizsgálat miatt