
REUTERS/Antonio Bronic
Az idei romániai méztermés jóval elmarad a korábbi évek átlagától, nem fogja meghaladni a 12-13 ezer tonnát – idézte Ioan Fetea, a romániai méhtenyésztők egyesületének elnökének szavait a román média.
A szakember elmondta, hogy 2015 számított a legjobb évnek, amikor Romániában a termés elérte a 32 ezer tonnát. Az idei várható 12-13 ezer tonna nem haladja meg a többéves átlag 45 százalékát. Becslése szerint a méhészek kiadásai 40 százalékkal nőnek, ami tükröződni fog a méz árában. Arra panaszkodott, hogy az idén Románia kevés mézet exportál, a belföldi piacon pedig nem növelhetik az árat, mert van még készleten az előző évek terméseiből, ráadásul az egyesület elnöke szerint Ukrajnából és Dél-Amerikából ellenőrizetlenül érkezik a hamisított méz. Ioan Fetea elmondta, hogy a bukaresti kormánynak méhcsaládonként 20 eurónak megfelelő összegű de minimis támogatást kellene adnia a tenyésztőknek, hogy fedezzék veszteségeiket.
Románia átlagban 22 ezer tonna mézet állít elő évente, amivel a negyedik legnagyobb termelő Európában. A statisztikák szerint 40 ezer nyilvántartott méhész van, akik 1,47 millió méhcsaládot tartanak.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Egyedülálló technológiával működő sertéstelepeket adtak át
Őshonos állattartó telepeket újít fel a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Öt és félmilliárd forint érkezik az anyajuhtartókhoz
Madárinfluenza-járvány tört ki egy Nógrád vármegyei lúdtelepen
Nagy bajban vannak a sertéstenyésztők
Méhek milliárdjait mentheti meg egy új szérum
Állatvásár Nagyvázsonyban
Újra támad a madárinfluenza