![Őshonos magyar halfajok tenyésztését tökéletesítették 1 hal-halászat-lehalászás](https://www.agrarkapu.hu/wp-content/uploads/2021/12/hal-halaszat-lehalaszas.jpg)
MTI/Balázs Attila
Három őshonos magyar halfajta, a ponty, a süllő és a harcsa tenyésztéstechnológiájának komplex fejlesztését végezte el csaknem egymilliárd forint európai uniós támogatással az ország vezető mezőgazdasági kutatóintézményeit magában foglaló konzorcium – közölte Horváth Ákos projektvezető.
A 2017-2021 közötti időszakban végzett fejlesztés a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program forrásából jutott támogatáshoz. A 987,44 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével megvalósult projekt eredményeként a hazai haltermelés és fogyasztás jelentős minőségi javulása érhető el – hangsúlyozták a közleményben.
Hozzátették: a tenyésztés technológiájának fejlesztése során az ökológiai és a fogyasztói szempontok érvényesítését egyaránt célul tűzték ki.
A legfontosabb Magyarországon tenyésztett halfaj, a ponty esetében az eddigi hároméves termelési szerkezet helyett rövidebb, kétéves tenyésztési technológiát fejlesztettek ki. Ehhez kiválasztották a genetikailag legmegfelelőbb pontyfajtát, és kidolgoztak egy, a takarmányozáshoz szükséges új receptúrát is.
A süllő és harcsa esetében létrehoztak egy mélyhűtött génbankot, ami az adott állományok genetikai tartalékainak megóvására, megőrzésére szolgál. Mindkét halfajtánál fontos szempont volt, hogy alkalmasak legyenek az intenzív rendszerű nevelésre.
A projektet induláskor a Szent István Egyetem vezette, majd több partner egyesülése után jogutódja, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem. Tagja volt a Debreceni Egyetem is.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Kedvező változások a juhágazat támogatási rendszerében
Folytatódik a rendszerváltás utáni legnagyobb állattartótelep-fejlesztési program
A törpemalacok nem kötődnek gazdájukhoz
Kiemelten támogatják az őshonos fajták megőrzését
Olcsóbb nyúlhústermelést tesz lehetővé egy magyar fejlesztés
Akkora a kánikula, hogy Somogyban már a teheneket is hűtik
Nem az állattenyésztés veszélyezteti a lakossági ivóvízkészleteket!
2023-ban csökkent Európa állatállománya
Inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat