
Fotó: wikipedia
Több mint ezer pálmafajt fenyeget a kihalás – állapította meg egy új tanulmány.
A kutatók mesterséges intelligencia segítségével mérték fel a teljes pálmacsaládot fenyegető kockázatokat. Az így kapott adatok jobb rálátást biztosítanak arra, hogy mely pálmafajok vannak veszélyben – számolt be róla kedden a BBC hírportálja.
A pálmák a fák egyik óriási családja, millióknak nyújtanak táplálékot, innivalót és menedéket. A pálmák gazdaságilag a legfontosabb fafélék közé tartoznak.
Sidonie Bellot, a kew-i királyi botanikuskert (Kew Gardens) tudósa, a tanulmány vezető szerzője arra hívta fel a figyelmet, hogy mindent el kell követni a több mint ezer fenyegetett pálmafaj megőrzéséért. Hozzátette: a fákat élőhelyükön kell megőrizni és több adatot kell gyűjteni róluk, ami nem képzelhető el a pálmák élőhelyeinek környékén lakó és termésüket, fájukat, levelüket felhasználó emberek nélkül.
A kutatók szerint Madagaszkáron, Új-Guineában, a Fülöp-szigeteken, Hawaiin, Borneón, Jamajicábab, Vietnámban, Vanuatun, Új-Kaledónián és az indonéz Szulavézin lenne a legnagyobb szükség a pálmák védelmére.
A tanulmány szerint, amely a Nature Ecology and Evolution című folyóiratban jelent meg, 92 régióban legalább 185, valamilyen módon hasznosított pálmafaj kerülhet veszélybe, ezért hatékony fellépésre van szükség.
MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Elkészült bennszülött növényeink leltára
Már 2027-ben átlépheti az 1,5 Celsius-fokos határt a globális felmelegedés
NAK Szántóföldi Napok és AgrárGépshow: Fókuszban a fenntarthatóság
A vízimadarak jelzik a vizes területek jellemzőit
Figyelmeztetnek a kutatók: Eltűnnek a hasznos pókok!
Vissza kell adni a folyóknak a természetes medret és valamennyi árteret
Javult az árvízi biztonság a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között
A tavalyi aszály nem tett kárt a hazai fehérgólya-állományban
A fecskefarkú pillangó lett az év lepkéje