
Fotó: H. Szabó Sándor / MTI
Az éghajlatváltozás lehetséges hatásairól tanácskoztak és a károk mérséklésének módjait vették számba a Balatonnal foglalkozó szakértők Tihanyban. A bemutatott új modellek szerint 2040-től szükséges lehet a Balaton vízpótlása – közölte az MTI-vel a tanácskozásnak otthont adó Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója.
Erős Tibor emlékeztetett arra, hogy a Balaton esetében 1921-től rendelkezünk vízmérlegekkel, de 2000 előtt még soha nem fordult elő annyi szélsőséges helyzet, mint 2000 és 2022 között. Ebben az időszakban kilenc év során is csökkent a Balaton vízszintje.
A 2000 és 2003 közötti aszály okozta károk után a szakértők kidolgozták a vízpótlás lehetséges alternatíváit, de intézkedést akkoriban még nem tartottak időszerűnek. Akkori megoldási lehetőségként előtérbe került a vízvisszatartás a mederben vagy a vízgyűjtőn létesített tározókkal – mondta.
Az igazgató beszélt arról is, hogy az ülésen több előadó sürgette a döntést a vízhiány kezeléséről. A bemutatott modellek szerint ugyanis a jövőben vélhetően vízpótlásra lesz szükség, 2040 és 2060 között alkalmanként, utána pedig viszonylag rendszeresen. Emiatt olyan részletességű terv kidolgozását javasolták, amellyel a rendszer egy-két év alatt megépíthető, ha azt vészhelyzet indokolja.
Erős Tibor felidézte: az utóbbi évtizedekben vizeink fokozódó melegedésével jelentős számban jelennek meg idegenhonos növény és állatfajok, amelyek kiszoríthatnak őshonos fajokat. Kiemelte: óvakodni kell a klímaváltozás negatív hatásainak felerősítésétől, azaz például a mikroklímát, széljárást megváltoztató és a természetes élőhelyeket átalakító beavatkozásoktól.
Megjegyezte, hogy a Balaton jövője szempontjából nagy szerepet játszik a társadalom érzékenysége, a tóhoz való viszonyulása.
MTI
Fotó: H. Szabó Sándor / MTI
Népszerű cikkek a rovaton belül
Az inváziós fajok behurcolása és terjedése világszerte a biodiverzitás csökkenésének egyik legfőbb okozója
A műhús előállítása jóval környezetszennyezőbb, mint a marhatenyésztés
Több mint 200 ezer tehenet gyilkolnak le a környezetvédelem jegyében
Egy nagy lépéssel kerülünk közelebb a körforgásos gazdasághoz
Elkészült bennszülött növényeink leltára
Már 2027-ben átlépheti az 1,5 Celsius-fokos határt a globális felmelegedés
NAK Szántóföldi Napok és AgrárGépshow: Fókuszban a fenntarthatóság
A vízimadarak jelzik a vizes területek jellemzőit
Figyelmeztetnek a kutatók: Eltűnnek a hasznos pókok!