május 20, 2024

45 ezer tő virágot osztanak ki a lakosok között

gyula virágosztás

Kónya István nagyon fontosnak tartja, hogy 45 ezer tő virágot osztanak ki. Fotó: Bencsik Ádám / beol.hu

Hamarosan elkezdődik a Virágos Gyula program keretében a lakossági virágosztás a városban – tájékoztatta a beol.hu-t Kónya István alpolgármester, önkormányzati képviselő. Várhatóan 45 ezer tő virágot osztanak majd szét a lakosok között.

Gyula a virágok városa, amit mind a hazai, mind a nemzetközi virágosítási versenyen elért eredmények, mind a hozzánk érkező turisták és vendégek véleménye egyaránt bizonyít – emelte ki Kónya István a Virágos Gyula programmal kapcsolatban, amelynek keretében 45 ezer tő virágot osztanak ki a következő hetekben a városban.

Kónya István kifejtette, aki körbenéz a városban, láthatja, hogy mennyi virág ékesíti. Jelenleg is 10 ezer tulipán és 18 ezer árvácska virágzik, május 1-től pedig újabb mintegy 45 ezer egynyári virág kerül majd ki a közterületekre. Így csak ezeknek a virágoknak a száma megközelíti majd a 70 ezret.

Az alpolgármester nagyon lényegesnek nevezte, hogy a város polgárai is fontosnak tartják, hogy a saját lakókörnyezetüket is díszítsék, és büszkék arra, hogy a közterületeket tiszták, virágosak. Ebből indult ki 10 éve az a kezdeményezés, hogy a Virágos Gyula program keretében a lakosságnak is biztosítsanak virágot. A célra a költségvetésben forrást biztosítanak, az idei évre is 40 ezer tő virágról kötöttek szerződést két gyulai őstermelővel, akik évek óta biztosítják a virágokat. A 40 ezer tő azonban évről évre kevésnek bizonyul, éppen ezért várhatóan a mennyiséget 45 ezerre emelik majd.

Hamarosan kezdődik a virágosztási akció

A lakosok a tájékoztató szórólapokon megjelölt helyszíneken és időpontokban juthatnak majd hozzá a virágokhoz, személyenként 8 darab virág jár majd ezúttal is. A növények kiosztása pedig Kónya István választókerületében kezdődik majd április 23-án, a Törökzugi fiókkönyvtárban. Május végéig pedig valamennyi önkormányzati képviselő körzetében megtörténik a virágok kiosztása. A begóniától a petúniáig, a gazaniától büdöskéig a kakastaréjtól a mézvirágig huszonötféle virágot biztosítanak. Érdekesség egyébként, hogy a lehetőségre nemcsak kertes házakban élők, hanem tömbházak lakóközösségei is jelentkeznek, és az ott található előkerteket, zöld területeket díszítik a virágok segítségével.