
Forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Az élelmiszerbiztonsági előírásoknak megfelelően, mikotoxinmentesen folyhat az étkezési gombák termesztése a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakmai vezetésével több mint egymilliárd forintból megvalósult kutatás-fejlesztési projekt eredményeinek köszönhetően – közölte az egyetem.
A gombaipar a digitalizációt is magában foglaló nagyüzemi technológiák mellett növényi vázanyagok és különféle mezőgazdasági hulladékok alkalmazására is nagymértékben támaszkodik. Ezek felületén azonban számos olyan penészgomba telepedik meg, amelyek másodlagos anyagcsere termékei között toxikus vegyületek, azaz mikotoxinok is vannak. A Nemzeti Versenyképesség és Kiválósági Program finanszírozásával zárult projekt egyik legfőbb célja az volt, hogy a lehető legpontosabban felmérjék ezek élelmiszerbiztonsági kockázatát.
A projektben a Bio-Fungi Kft. és Mutsy Árpád projektvezető irányításával, valamint a MATE több intézetének és az ELTE Mikrobiológiai Tanszékének részvételével egy konzorcium állt össze, amelynek tagjai alap- és alkalmazott kutatásokat és kísérleti fejlesztéseket végeztek, összesen 1,015 milliárd forint támogatással – ismertetik a közleményben.
A kutatás során egyebek mellett meghatározták, melyek azok a baktériumfajok, amelyek alkalmasak a mikotoxinok mennyiségi bontására, az ipar oldaláról pedig kidolgoztak egy olyan monitoringrendszert, amely analitikai mérések alapján jelzi a toxinok koncentrációját, és útmutatást ad arra, hogyan tehető biztonságossá a gombatermesztés – ismertette Fodor Péter, a MATE emeritus professzora, a projekt szakmai vezetője.
MTI
Címlapkép: Forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Népszerű cikkek a rovaton belül
Átadták az ország legnagyobb tojástermelő telepét
Osztrák légylárvatermelés – viszolygás kikerülve
A sertéságazatban terjeszkedik az UBM csoport
Így is lehet: zöldség- és gyümölcsértékesítésből rekordbevétel
Csaknem egyharmadával nőtt a Kométa árbevétele tavaly
Vannak jó válaszok az elmúlt évek nehézségeire
Papp István lett az év agrárembere 2022-ben
Ágazati stratégiára van szükségük a díszkertészeknek
A zöldségtermesztők számára nehéz körülmények között is nőtt a DélKerTÉSZ árbevétele