
Fotó: Rosta Tibor / MTI
A Nébih laboratóriuma a madárinfluenza vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta két telepen, Bugacon és Kiskunmajsán, ahol a 450 illetve 800 tömőludat tartottak – közölte a szervezet. A megemelkedett elhullás és a tünetek hívták fel az állattartók figyelmét a vírus jelenlétére – írták.
Az állategészségügyi szakemberek a járvány terjedésének megakadályozása érdekében az állományokat felszámolták. A fertőzött gazdaságok körül három kilométer sugarú védőkörzetet jelöltek ki, valamint megfigyelési körzetet, ez utóbbi átnyúlik Csongrád-Csanád megye területére.
A Nébih közölte:
az ország egész területén érvényben van a víziszárnyasok technológiai mozgatását 72 órával megelőző kötelező tamponvizsgálat, a szállítás feltétele a kedvező eredmény rendelkezésre állása.
A magas kockázatú megyékben – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – ismét elrendelték a kötelező zárttartást a baromfitelepeken, a háztáji állománynál pedig erősen ajánlják a baromfi fedett helyen etetését és itatását.
MTI
Címlapkép: Illusztráció
Népszerű cikkek a rovaton belül
Precíziós tejtermelő laboratórium épült Kaposváron
Békés vármegyében is megjelent a madárinfluenza
Terjed a madárinfluenza Hajdú-Biharban
Ismét madárinfluenza-veszély, zártan kell tartani a baromfikat!
Rezisztens baromfi lehet a megoldás a madárinfluenza ellen
Merre tovább európai állattenyésztés?
Az EU beengedi az ukrán tojást, miközben tovább szigorítaná a saját termelőire vonatkozó előírásokat
Videósorozat az állattenyésztéssel és húsfogyasztással kapcsolatos tévhitek eloszlatására
VI. Magyar Szürke Szarvasmarha a Kárpát-medencében Nemzetközi Konferencia