
Őszibúza vetés műtrágyázás után. MTVA/Oláh Tibor
Decemberben zárul a Pannon régió növényeinek genetikai hasznosítását célzó, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. konzorciumi vezetésével 2017 augusztusában indult, 1,9 milliárd forintos összköltségű program.
A kutatási együttműködés résztvevője a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. mellett a Debreceni Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Gabonakutató Nonprofit Kft. és a Soproni Egyetem – idézte fel az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a konzorcium. A program a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivataltól több mint 1,6 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kapott – írták.
A beszámoló szerint az agrárökonómiai, zöldfelület-gazdálkodási kutatás érintette a hatóanyagáért termesztett növények vizsgálatát, a növényvédelemben az új informatikai módszerek kidolgozását, illetve a szennyezett talajok kezelésének mikéntjét fitoremediációs és környezetkémiai vizsgálatok segítségével. A programban négy év alatt mintegy 160 kutató, szakértő és segítő személyzet, 22 kutatási téma mentén fejtette ki tevékenységét.
A kutatásba bevont növények, az új technológiák és módszerek mindegyike a Pannon régió növényei genetikai állományának megőrzését és fenntartását hivatottak szolgálni – olvasható a közleményben.
A programnak köszönhetően Törökszentmiklóson modern eszközökkel felszerelt laborépület, klímaház és törzsültetvény jött létre, továbbá kutatási célú öntözőhálózatot alakítottak ki Szarvason, Püspökladányban pedig a fás szárú kísérletekhez kapcsolódó infrastruktúra újult meg. A kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó eszközöket szereztek be Törökszentmiklóson, a Debreceni Egyetemen, a Gabonakutató Kft.-nél, a Soproni Egyetemhez kapcsolódóan és Szarvason – részletezte az írásos összegzés.
A közlemény a projekt másik fontos céljának nevezte a magyar növények genetikai forrásainak piacosítását, elsősorban olyan területeken, amelyeknek a klímája hasonló a Pannon régió klímájához, ilyen célterület például a FÁK országok közép-ázsiai része, amely mintegy 3,5 millió négyzetkilométert jelent.
MTI
Fotó: MTVA/Oláh Tibor
Népszerű cikkek a rovaton belül
3 dolog, amit sosem hallottál még a patkányokról
Szavazzon az Az Év Szaktanácsadójára!
Hétvégén Kiskunfélegyházi Libafesztivál
Őszi búza és őszi káposztarepce: objektív fajtakísérleti eredményekkel segítik idén is a gazdákat
DJ keveri a zenét a vásárláshoz Budapest egyik leghangulatosabb termelői piacán
Több mint 200 fajtát mutattak be a pécsi csemegeszőlő-kiállításon
Az állatok által beporzott gyümölcsök lényegesen jobb minőségűek
Különleges vasfelvétel zajlik a káposztafej belsejében
Ma nyílik a 32. Farmer Expó Debrecenben